Gulyás Gergely megkapta a végkielégítését, és tovább is utalta

Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

Közel 16 millió forint végkielégítést kapott nemrég Gulyás Gergely korábbi Miniszterelnökséget vezető miniszter, amit a korábbi ígéretének megfelelően át is utalt a kárpátaljai nagydobronyi gyermekotthonnak – mondta a Telexnek Gulyás Gergely kedden.

A Fidesz korábbi frakcióvezetője lapunknak azt mondta, hogy körülbelül három hete kapta meg a végkielégítését, amit forintra pontosan tovább is utalt. Gulyás Gergelyt többek között azért is kerestük, hogy megtudjuk, parlamenti mandátumát meddig tervezi megtartani, ám erre konkrét választ nem kaptunk, mindössze annyit, hogy a megfelelő időben lesz majd erről döntés.

Magyar Péter korábban felszólította a leköszönő minisztereket és államtitkárokat, hogy eszükbe se jusson felvenni a törvény szerint ilyenkor járó végkielégítést. Gulyás Gergely akkor még frakcióvezetőként erre úgy reagált, hogy szerinte ez egy kisstílű vita, és akkor ígérte meg azt is, hogy az Orbán-kormány távozó miniszterei a kárpátaljai nagydobronyi gyermekotthonnak ajánlják fel a juttatásukat.

A törvény szerint a távozó miniszterek, államtitkárok, a miniszterelnök politikai igazgatója és a miniszterelnök nemzetbiztonsági főtanácsadója juttatásnak nevezett végkielégítésre jogosult a megbízatása megszűnése után. Ha minimum három évig betöltötték a tisztségüket, hathavi fizetésüknek megfelelő juttatást kell kapjanak egy összegben 15 napon belül. Ha három évnél hamarabb szűnt meg a megbízatásuk, de legalább egy évig betöltötték a tisztséget, akkor ennek a felére jogosultak.

A legnagyobb médiazaj Havasi Bertalan illetménye körül volt azután, hogy az Orbán-kormány volt helyettes államtitkára, a Fidesz sajtófőnöke közszolgálati panaszt nyújtott be a Miniszterelnökséggel szembeni illetményigényével kapcsolatban.

Havasi Bertalant 2026. május 16-án mentették fel azonnali hatállyal a Miniszterelnöki Kabinetiroda helyettes államtitkári tisztségéből, miután Magyar Péter miniszterelnökkel nyilvánosan szóváltásba keveredett a Karmelita tetőteraszán.

A Miniszterelnökség azután október 1-jei hatállyal érdemtelenség jogcímén megszüntette kormányzati szolgálati jogviszonyát is. Ezt azzal indokolták, hogy érdemtelenségnek minősül, ha a kormánytisztviselő a munkahelyén kívül olyan magatartást tanúsít, amely alkalmas arra, hogy súlyosan rombolja az őt foglalkoztató kormányzati igazgatási szerv jó hírnevét vagy a jó közigazgatásba vetett bizalmat. A levélben arról tájékoztatták, hogy felmentési időre és végkielégítésre nem jogosult.

Havasi Bertalan augusztus közepén intézett a Közszolgálati Döntőbizottsághoz panaszt az ügyben, ennek az átfutási ideje 60 nap volt, vagyis október közepéig meg kellett volna érkeznie a testület válaszának. Ha az igényét mégsem ítélnék meg jogosnak, közigazgatási pert indítanak majd. A Telex megkeresésére Havasi Bertalan kedden azt mondta, az ügyben egyelőre nincs előrelépés, ő idén már nem is számít arra, hogy lesz.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!