Lélegeztetőgép-biznisz: bizonyítékokat foglalt le az NNI a Külügyminisztériumban

Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) lefoglalta a lélegeztetőgép-beszerzések ügyében keletkezett bizonyítékokat a Külügyminisztériumban – jelentette be Facebook-oldalán Orbán Anita szerda délelőtt. A külügyminiszter augusztusban tett feljelentést a minisztérium nevében a Szijjártó Péter minisztersége alatt lefolytatott, a koronavírus-járvány elleni védekezéshez kapcsolódó beszerzések ügyében, a NAV pedig bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás és pénzmosás gyanújával nyomoz.

A NAV szerint az elkövetők bűnszervezetben összesen több mint hárommilliárd forintot meghaladó hasznot mostak tisztára, majd 660 millió forint adó elkerülésével károsították meg az államkasszát. Állami szerveknek, így például a Szijjártó Péter vezette Külgazdasági és Külügyminisztériumnak értékesítettek lélegeztetőgépeket és egészségügyi maszkokat a Covid-19-járvány idején.

A NAV szerint a lélegeztetőgép-bizniszben érintett bűnszervezet csúcsán „egy, a Budapesti Értéktőzsdén korábban jegyzett részvénytársaság helyezkedett el”, de akkor nem nevesítették, pontosan melyik cégről van szó. Még kedden kiderült: körözik Májer Bálintot, aki korábban a vezérigazgatója volt annak az OTT-One nevű cégnek, amit a Budapesti Értéktőzsdén is jegyeztek, és sok milliárd forintért vehetett részt a koronavírus-járvány alatti lélegeztetőgép-bizniszekben. Mindezt annak ellenére, hogy a cég korábban egyáltalán nem foglalkozott egészségügyi eszközökkel, informatikai vállalkozás volt.

Májer Bálint ellen múlt héten adtak ki elfogatóparancsot a 2020-as lélegeztetőgép-beszerzésekben betöltött szerepe miatt. Májer ezután levelet írt a NAV Bűnügyi Főigazgatóságának, hogy tájékoztassa őket: hazajön Magyarországra, hogy részt vegyen az ellene indított eljárásban. Májer mellett a felszámolás alatt álló iSRV Zrt. vezérigazgatóját, Kósa Gábort is körözi a rendőrség.

A lélegeztetőgép-bizniszek ügyében október végén két gyanúsított letartóztatásáról is döntött a Győri Járásbíróság. Egyikük a céghálózat könyvelését végezhette, másikukat azzal gyanúsítják, hogy a bűnös pénz egy részét egy külföldi cég bankszámlájáról készpénzben felvette. Utóbbi volt a cég részéről a kapcsolattartó is a korábbi Külgazdasági és Külügyminisztériummal.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!