Navracsics Tibor szerint a Feledy Botond-ügy a kormány hatalmi paranoiáját mutatja
A Feledy Botond körül kialakult ügy kezelése a kormány részéről a hatalmi paranoia vagy a cinizmus jeleit mutatja, írta Facebook-oldalán Navracsics Tibor volt területfejlesztési miniszter. Szerinte valójában nincs is ügy, hiszen természetes, hogy egy piaci alapon dolgozó elemző különböző politikai oldalaktól fogad el megbízásokat. Úgy véli, ez éppen azt bizonyíthatja, hogy az illető szakmailag megbízható és pártatlan. Navracsics szerint nem az számít, hogy egy elemző korábban kinek dolgozott, hanem az, hogy milyen minőségű munkát végzett.
Navracsics azt is kifogásolta, hogy Feledynek felrótták a korábbi kormányzati megbízásait, miközben a jelenlegi kormány több tagja is dolgozott az előző politikai vezetés alatt. Hangsúlyozta, hogy Feledy nem személyes vagy bizalmi feladatokat látott el, hanem elemzéseket készített. Szerinte az ügy azt mutatja, hogy a kormány nem felszámolni, hanem fenntartani akarja a politikai megosztottságot. Úgy fogalmazott, hogy a történtek azt üzenik a jelenlegi kormánnyal együttműködni kívánóknak, hogy nincs méltányosság és megbocsátás, miközben a kormány vezetőire más szabályok vonatkoznak.
A Telex korábban megírta, hogy Feledy Botond cége, a Red Snow több mint 84 millió forintért készített elemzéseket Lázár János minisztériumának. Feledy Navracsics Tibor korábbi területfejlesztési minisztériumának is dolgozott. Navracsics a Telexnek azt mondta, hogy a szakértő tárgyilagos munkát végzett, az elkészült elemzéseket pedig az uniós forrásokról szóló tárgyalások során is hasznosították. Feledyt november 2-án azonnali hatállyal felmentették a Magyar Külügyi Intézet éléről, mert a Külügyminisztérium szerint eltitkolta korábbi, az Orbán-kormányhoz kötődő munkakapcsolatát.