
Hétfőn este tíz óra előtt néhány perccel a Facebookon jelentette be Velkey György, hogy a Külügyminisztérium bizalomvesztés miatt azonnali hatállyal megszünteti Feledy Botond vezetői megbízatását a Magyar Külügyi Intézetnél. Indoklásként csak annyit írt, hogy néhány napja értesültek a vezérigazgatónak az előző kormányhoz kötődő, éveken át tartó és idén tavasszal is fennálló munkakapcsolatáról.
A kirúgás előtt néhány órával küldtem ezzel kapcsolatban kérdéseket a Külügyminisztériumnak, miután egy közérdekű adatigényléssel megbizonyosodtam arról, hogy Feledy Botond az elmúlt években Lázár János tanácsadója volt. Azt kérdeztem a Külügyminisztériumtól, hogy tisztában voltak-e ezzel a megbizatásával, mielőtt augusztusban kinevezték Feledyt a Magyar Külügyi Intézet élére. A kérdéseimre csak a cikk megjelenése, és azután kaptam választ, hogy Feledyt kirúgták.
„Ha hív a haza, nem lehet nemet mondani – most először éreztem igazán, mit jelent ez a mondat.”
Így jelentette be augusztus elején Feledy Botond, hogy Orbán Anita külügyminiszter felkérését elvállalva ő lesz a Magyar Külügyi Intézet új vezetője. Feledy, akit a korábbi években a Partizán műsorvezetőjeként és külpolitikai szakértőjeként ismerhetett meg a szélesebb közvélemény, arról írt, hogy érzése szerint egész addigi életútja erre a feladatra készítette fel. Felidézte, hogy indított már külpolitikai hírportált a barátaival, oktatott különböző egyetemeken itthon és külföldön is. „Idén épp 20 éve dolgozom a külpolitika körül, hol újságíróként, hol szakértőként igyekeztem az olvasókhoz közelebb hozni a világot, vagy egy-egy nem evidens szeletét érthetővé tenni a döntéshozóknak”.
Azt egyik nyilvánosan elérhető életrajzában sem fejtette ki, hogy ez utóbbi egészen konkrétan azt is jelenti, hogy évekig Lázár János tanácsadójaként dolgozott.
A választások után egy, az Építési és Közlekedési Minisztérium mindennapjaira és belső viszonyaira rálátó forrástól értesültem arról, hogy Feledy Botond rendszeresen készített elemzéseket Lázár Jánosnak, és többször találkozott a miniszterrel, illetve Csepreghy Nándor miniszterhelyettessel. Az elemzések közül több el is jutott hozzám, ezért közérdekű adatigényléssel fordultam Lázár János minisztériumának jogutódjához, a Közlekedési és Beruházási Minisztériumhoz, hogy adják ki a Feledy Botond cége, a Red Snow Publishing and Consulting VOF, illetve Lázár János minisztériuma között kötött szerződéseket.
A válasz alapján Feledy Botond cége, a Red Snow 2023 decemberétől egészen a kormányváltásig szerződésben állt Lázár János minisztériumával. Ezen időszak alatt három szerződés alapján összesen 84 215 500 forintot fizetett ki a minisztérium Feledy cégének.
Az első szerződést 2023. december 1-én kötötték nettó 14 millió (bruttó 17 millió 780 ezer) forint keretösszegre döntéselőkészítő és -támogató szakmai háttérdokumentumok elkészítésére és tanácsadói tevékenységre. A szerződés elején kiderül, hogy közbeszerzés nem volt, a szerződést beszerzési eljárás keretében kötötték meg, aminek Feledy lett a nyertese.
Az indoklás szerint azért vele szerződtek, mert „széleskörű szaktudással és kapcsolatokkal rendelkezik számos, a Megbízó feladatellátását érintő területen”. Ez azért érdekes, mert Lázár János minisztériumának nem voltak külpolitikai feladatai, Feledy szakértelme pedig köztudomásúan sem a közlekedésre, sem az építésügyre nem terjedt ki. A továbbiakból az derül ki, hogy Lázár többek között olyan uniós vagy tagállami döntésekkel, szabályozásokkal kapcsolatban számított Feledy szakértelmére, amelyek „közvetlenül vagy közvetve kihatással lehetnek a Minisztérium tevékenységre, működésére”. Ebbe gyakorlatilag bármi beleférhet.

A szerződés szerint ezekben a témákban a megbízó, azaz a minisztérium kérhetett gyors elemzéseket, mélységi elemzéseket, hírösszefoglalókat illetve személyes és telefonos konzultációt is. A 24-72 órán belül, nyilvánosan elérhető információkból készülő gyors elemzésekért megrendelésenként nettó 285 ezer forintot, a legfeljebb egy hét alatt „humán és írott forrásokból, szivárogtatásokból” készülő mélységi elemzésekért nettó 596 ezer forintot, a hírösszefoglalókért nettó 190 ezer forintot, a konzultációért pedig óránként nettó 114 ezer forintot fizetett a minisztérium Feledynek.
| Szerződés időtartama | Szerződött összeg (bruttó) | Kifizetés éve | Pénzügyileg teljesült |
| 2023. 12. 01. – 2024. 11. 31. | 17 780 000 | 2023 | 2 427 000 Ft |
| 2024 | 12 351 000 Ft | ||
| 2024. 09. 17. – 2025. 09. 17. | 44 450 000 | 2024 | 15 875 000 Ft |
| 2025 | 26 406 250 Ft | ||
| 2025. 07. 11. – 2026. 07. 11. | 49 530 000 | 2025 | 7 718 750 Ft |
| 2026 | 19 437 500 Ft |
A szerződéses összegből 2024 november végéig összesen bruttó 14 millió 778 ezer forintot fizetett ki a minisztérium Feledy cégének.
A következő szerződés azt mutatja, hogy mindkét fél elégedett lehetett az együttműködéssel, mert azt már nettó 35 millió (bruttó 44 millió 450 ezer) forint keretösszegre kötötték meg politikai tanácsadói, elemzői tevékenységre és szakértői háttértámogatásra 2024 szeptember közepén. Egyszerűsítették az elszámolást, minden tevékenységet nettó 62 500 forintos óradíj alapján végzett Feledy cége. A keretösszegből egy év alatt összesen bruttó 42 281 250 forintot hívtak le.
A feladatleírás is változott, azt első helyen például az szerepel, hogy Feledy cége „közreműködik különösen a közlekedési és építőipari ágazatok biztonságos működtetését elősegítő koncepciók, szakmai javaslatok kidolgozásában”, illetve „megvizsgálja, hogy a közlekedésbiztonság területén az Európai Unió egyes tagországai milyen megoldásokat alkalmaznak”. A további pontok is szakpolitikai, az ágazatot érintő feladatokról szólnak, külpolitikai elemzésről nem.
Ugyanez a leírás került bele a harmadik szerződésbe is, amit már 2025 júliusában megkötöttek, ezt is korábbinál magasabb, nettó 39 millió (bruttó 49 millió 530 ezer) forint keretösszegre. Az óradíj változatlanul nettó 62 500 forint maradt. Ebből a keretösszegből végül a kormányváltásig 27 156 250 forint bevétele lett Feledynek.
Az első két szerződésnél Csepreghy Nándor miniszterhelyettes, a harmadiknál Kozma Dávid kabinetfőnök volt Feledy kapcsolattartója. A forrás szerint ez a gyakorlatban is így volt, és amikor Feledy bent járt a minisztériumban, akkor általában Csepreghy Nándorral találkozott. Az általa készített elemzéseket viszont személyesen Lázár János olvasta. A forrás szerint előfordult, hogy egy-egy konkrét eseményhez külön anyagot is kértek, ilyen volt például tavaly a moszkvai és a washingtoni látogatás. Ezekre az utakra Lázár János Orbán Viktor kíséretében utazott el, részvételét inkább a kampányban vitt szerepe, mint a miniszteri munkája indokolta.

A forrás szerint voltak olyan témák, amelyekről rendszeresen készített összefoglalókat Feledy cége. Ilyen volt például az orosz–ukrán háború és a közel-keleti válság, az egyik hozzánk eljutott, 2025 szeptemberében készült összefoglaló is az ukrán háború nemzetközi vonatkozásairól szól.
De van olyan elemzés is tavalyról, amit az uniós költségvetési vitákról írtak. Egyik téma sem tartozik szorosan Lázár János miniszteri portfóliójához, ezekkel a kérdésekkel 2025-ben elsősorban a Lázárinfókon és egyéb kampányeseményeken foglalkozott.
A szerződésekben az is szerepel, hogy azok tartalma nem üzleti titok, sem Feledy cége, sem a minisztérium nem tagadhatja meg azokkal kapcsolatban a tájékoztatást, de amennyire utólag ez ellenőrizhető, a minisztérium nem hozta nyilvánosságra ezeket a szerződések listájában. Ahogy Feledy sem beszélt soha arról a nyilvánosságban, hogy cégén keresztül Lázár János minisztériumának is dolgozik, ez a tapasztalat nem szerepel a Magyar Külügyi Intézet oldalán olvasható életrajzában sem.
Elemzői függetlenség
Pedig ahogy az a fentiekből is látszik, a szerződésekből 2023 decembere és a kormányváltás között jelentős, átlagosan havi 3 millió forintos jövedelme származott a cégének. Feledy Botond nem válaszolt arra a kérdésemre, hogy ennek ellenére miért nem beszélt soha a nyilvánosság előtt erről a megbízásáról, de a szerződésekkel kapcsolatos kérdésekre küldött egy válaszlevelet. Azt írta, hogy a három szerződés keretében külpolitikai és nemzetközi témájú írásos elemzések, háttéranyagok és sajtószemlék készültek. „A munkát a cégem munkatársaival közösen végeztük, a tevékenységünk az egyes országok belpolitikai helyzetének, a nemzetközi folyamatoknak és az európai uniós ügyeknek a bemutatására, nyomon követésére terjedt ki”.
A nyilvánosan elérhető cégadatbázisokból nem derül ki, hogy a Red Snow Publishing and Consulting nevű cégnek voltak-e munkavállalói. A céget 2023 elején alapították Belgiumban, annak fele részben Feledy Botond, fele részben az íróként ismert felesége a tulajdonosa, és a Mol nevű belga kisvárosba van bejegyezve.
Feledy a válaszában megjegyezte, hogy a szerződéses időszakban végig Brüsszelben élt, és „független szakértőként” dolgozott.
„Lázár Jánossal mindössze két alkalommal találkoztam személyesen, egyik esetben sem négyszemközt” – írta.
Állítása szerint nem volt köztük rendszeres, közvetlen munkakapcsolat, „a minisztérium munkatársai csak az elemzések megrendelésével kapcsolatban kerestek”.
Arra nem válaszolt, hogy hogyan került kapcsolatba Lázár Jánossal, csak annyit írt, hogy a megbízásokat megelőzően nem ismerte a minisztert, és „a három szerződésen kívül sem tőle, sem a minisztériumtól nem kaptam további megbízást”. A levélben azt írja, hogy az elkészült anyagok politikai vagy szakpolitikai tanácsokat nem tartalmaztak, belpolitikai kérdésekkel nem foglalkoztak, az anyagok későbbi felhasználására nem volt rálátása és nem végzett politikai tanácsadási feladatokat.
A válaszlevélben azt írta, hogy külpolitikai elemzőként következetesen ugyanazt a szakmai módszertant alkalmazta, függetlenül attól, hogy ki volt a megrendelő. Mindig az volt a célja, hogy tényszerűen mutassa be a nemzetközi folyamatokat. „A megbízások nem befolyásolták a nyilvánosan képviselt szakmai álláspontomat vagy elemzői függetlenségemet” – írta.
Nem összeférhető
Azokra a kérdésekre sem válaszolt, hogy tudtak-e erről a tevékenységéről a Partizánban, és összeférhetőnek tartotta-e a két munkát. Azt írta, hogy a Partizán soha nem merült fel témaként a minisztériumnak végzett munkájában, a Partizán összeférhetetlenségre vonatkozó szabályairól pedig a szerkesztőség adhat bővebb tájékoztatást.
A választ Gulyás Mártontól, a Partizán alapítójától meg is kaptuk:
„Nem tartjuk összeférhetőnek a két munkakört.”
Gulyás azt írta, nem volt tudomásuk arról, hogy Feledy Botond a Partizán mellett az Orbán-kormány egyik minisztériumának is dolgozott, és bár a szerződésük alapján nem lehetett ráhatásuk arra, hogy milyen nem-média partnerekkel dolgozik együtt Feledy, „az általa végzett médiamunka íratlan szabályai megkövetelték volna, hogy ezt felénk és nézői/hallgatói, illetve olvasói felé is transzparenssé tegye”.
Gulyás Márton azt írta, hogy ha tudomásuk lett volna az együttműködésről, akkor egész biztosan megkövetelik, hogy ezt visszamenőleg is jelezze a közönség felé, „illetve feltehetően ennek a tudásnak a mérlegelésével az együttműködés fenntarthatóságát, folytathatóságát is felülvizsgáltuk volna”.
Ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy Feledy Botond külsős szakértői munkát végzett a Partizán számára, „ebben a minőségében megbízható, precíz munkát végzett, aminek a szakmai minőségével elégedettek voltunk”.
Szerettük volna megtudni Lázár Jánostól, hogy miért volt szüksége külpolitikai elemzésekre, tanácsokra, és miért éppen Feledyvel kötött szerződést, de a volt miniszter nem válaszolt az együttműködésükkel kapcsolatos kérdéseinkre.
Ahogy cikkünk elején is írtuk, Feledyt a kormányváltás után Orbán Anita külügyminiszter felkérte a Magyar Külügyi Intézet vezetőjének. A kinevezését bejelentő posztban a Külügyminisztérium külpolitikai szakértőként, kommentátorként, podcast-műsorvezetőként, valamint a Partizán megbízásából készülő HetiFeledy világpolitikai hírlevél szerzőjeként mutatta be az új vezérigazgatót, és a szakmai életrajzát is hosszan részletezte. Ebben sem szerepelt, hogy Lázár János minisztériumának is dolgozott, ezért megkérdeztük a Külügyminisztériumot, tudtak-e Feledy és a Lázár-minisztérium együttműködéséről, amikor a miniszter felkérte a Magyar Külügyi Intézet vezetőjének. A minisztérum cikkünk megjelenése után azt írta, hogy a kinevezéskor nem tudtak arról, hogy Feledy cége szerződésben állt Lázár János minisztériumával, illetve ha tudtak volna róla, az befolyásolta volna a kiválasztást. Azt is írták, hogy nem tartják összeférhetőnek Feledy korábbi megbizatását és a Magyar Külügyi Intézet vezérigazgatói tisztségét – de ez nyilvánvaló is volt, hiszen a választ azután küldték, hogy Velkey György este tízkor bejelentette, hogy bizalomvesztés miatt azonnali hatállyal megszüntetik Feledy Botond megbizatását a Magyar Külügyi Intézetnél.
A Külügyminisztérium posztja után Feledy Botond Tiszta szívvel címmel hosszú posztot írt, megköszönte a bizalmat, és arról írt, tiszta szívvel ezután is azon dolgozik, hogy végbemenjen az országban a rendszerváltás. A posztban arról írt, hogy őt is meglepte, amikor megkereste Lázár János minisztériuma, és azért vállalta el a megbízást, mert „pontosan azt szerették volna, amit kínált a cég: a független elemzői perspektívát”.
„Ez nagyon szép, de ha valaki elfogad egy kormányzati vezetői megbízást, és megkérdezik, hogy támadható-e, akkor illik beszámolni arról, hogy az előző kormánytól 84 millió forint közpénzt kapott” – írta a poszt alá kommentben Magyar Péter. „Még a választás után is 19 millió forintot. Mindent meg lehet magyarázni, de elhallgatni nem. Sajnálom” – tette hozzá.
A kommentre Feledy is reagált, pontosította, hogy a választás után nem kapott már pénzt Lázáréktól. „Az március 20. Nem május. Választás után már a csapataiddal dolgoztunk. Ahogy 2024 óta”.
Cikkünket a megjelenés után frissítettük a Külügyminisztérium válaszával, illetve Magyar Péter és Feledy Botond kommentjeivel.