Már biztos, hogy a szentestét is börtönben tölti Bús Balázs

Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

Helybenhagyta a Kecskeméti Törvényszék másodfokú tanácsa a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) volt alelnöke letartóztatásának meghosszabbításáról szóló elsőfokú döntést, így a kényszerintézkedés jogerősen december 25-éig hatályban marad – írja az MTI.

A különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt indult eljárásban a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség október 19-én indítványozta Bús Balázs letartóztatásának meghosszabbítását. A védő a kényszerintézkedés megszüntetését, illetve enyhítését kérte.

A Kecskeméti Járásbíróság nyomozási bírája első fokon október 22-én megállapította, hogy a bűncselekmény megalapozott gyanúja, valamint a kényszerintézkedés különös okai változatlanul fennállnak, ezért a gyanúsított jelenlétének biztosítása és a bizonyítás megnehezítésének megakadályozása érdekében elrendelte a letartóztatás meghosszabbítását. Ezt most a Kecskeméti Törvényszék másodfokon is megerősítette, így már biztos, hogy Bús letartóztásban tölti a szentestét.

Bús először 2021-től 2024 elejéig dolgozott az NKA alelnökeként, majd 2024 őszétől töltötte be újra ezt a pozíciót. Április végén távozott a posztjáról. Bús 2006 és 2019 között Óbuda fideszes polgármestere, 2010 és 2014 között a Fidesz országgyűlési képviselője is volt. Június végén vették őrizetbe, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanújával, miután kiderült, az NKA-n keresztül 17 milliárd forintot osztottak ki a választások előtt titokban, jellemzően kampánycélokból. Búst később egy óbudai korrupciós ügyben is meggyanúsították 150 milliós kenőpénz miatt. A Kecskeméti Járásbíróság az ügyben júniusban rendelte el a letartóztatását.

Bús Balázs nemrég, egy október 22-i keltezésű levélben üzent a börtönből. Ebben azt írta, négy hónapja tartják fogva, szerinte jogtalanul, hiszen sem a szökés, sem a bűnismétlés, sem az eljárás befolyásolásának veszélye nem áll fent. Arról is írt, hogy szerinte olyan vallomást várnak el tőle, amely ellentétes az igazsággal és a hitével. A politikus politikai koncepciós eljárás áldozatának nevezte magát, egyúttal Magyar Pétert is megvádolta azzal, hogy befolyásolni próbálja a hatóságokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!