ÁBTL-igazgató: Ha ismerős nevet találunk, inkább érdeklődők legyünk, ne ítélkezők
Az állambiztonságnál is voltak teljesítménykényszerek, és olyanokat is feltüntettek informátorként, akik sosem írtak jelentést, mondta Cseh Gergő Bendegúz. Az ÁBTL igazgatója szerint nem szabad egy adatbázis-bejegyzés alapján ítélni. „Ha valaki rátalál egy ismerős, egy rokon nevére, inkább kíváncsi legyen és érdeklődő, ne ítélkező. A levéltár aztán sok más forrásból tud segíteni, és mélyebben meg lehet ismerni egy emberi sorsot.”