Velkey György szerint nem a Telextől, hanem egy másik minisztériumtól tudták meg, hogy Feledy korábban Lázár minisztériumának dolgozott
„A beszélgetések során mindig felmerül az a kérdés, hogy van-e olyan információ, ami az adott jelölt integritását veszélyeztetheti, amivel támadható lehet, amiről tudnunk kell. Feledy Botondtól is megkérdeztük ezt, és határozottan állította, hogy nincs ilyen információ. Elhallgatta előlünk azt, hogy korábban, még 2026 tavaszán is Lázár János minisztériumának adott tanácsokat” – mondta Velkey György, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a Telex kérdésére a Parlamentben.
Feledy Botondot hétfőn, azonnali hatállyal felmentette a Külügyminisztérium a Magyar Külügyi Intézet vezérigazgatói pozíciójából a fideszes munkakapcsolata miatt. Mindez pár órával azután történt, hogy egy cikk elkészítéséhez megkérdeztük a minisztériumtól: tudtak-e Feledy korábbi, Lázár János minisztériumától kapott megbízásáról. Mint kiderült, Feledy cége, a Red Snow 2023 decemberétől egészen a kormányváltásig szerződésben állt Lázár minisztériumával. Ezen időszak alatt három szerződés alapján összesen 84 215 500 forintot fizetett ki a minisztérium Feledy cégének.
„A nemzetbiztonsági átvilágítás, ami hasonló esetekben lezajlik, nem terjed ki a nem közbeszerzésen elnyert céges megbízásokra, ez egészen természetes” – mondta kérdésünkre Velkey.
Így a nemzetbiztonsági átvilágításból nem, hanem magától Feledy Botondtól kellett volna megtudniuk, hogy ő munkát végzett az előző kormánynak. „Kérdésünkre ezt el kellett volna mondania, de sajnos elhallgatta” – jegyezte meg az államtitkár.
Velkey azt mondta, nem a Telex Külügyminisztériumnak küldött kérdéseiből értesültek Feledy korábbi, kormánynak végzett tanácsadói munkájáról. A parlamenti államtitkár elmondása szerint az elmúlt napokban a Vitézy Dávid vezette Közlekedési és Beruházási Minisztériumtól tudták meg, hogy Feledy korábban Lázár minisztériumának dolgozott.
Ez nem lehet véletlen, hiszen ahogy tegnapi cikkünkben írtuk: a választások után egy, az Építési és Közlekedési Minisztérium mindennapjaira és belső viszonyaira rálátó forrástól értesültünk arról, hogy Feledy Botond rendszeresen készített elemzéseket Lázár Jánosnak. Ezért közérdekűadat-igénylést küldtünk Lázár János minisztériumának jogutódjához, a Vitézy Dávid által vezetett Közlekedési és Beruházási Minisztériumhoz, hogy adják ki Feledy Botond cége, a Red Snow Publishing and Consulting VOF, illetve Lázár János minisztériuma között kötött szerződéseket.
Velkey azt mondta: abban bíznak, hogy azok, akik velük dolgoznak, nem hallgatnak el ilyen információt előlük. Ha más, fontos pozíciókat betöltő emberek hasonló információkat hallgatnak el, hasonló következményre számíthatnak.
„Itt nem az a probléma, hogy valaki a Fidesz-kormánynak szakmai alapon, megfelelő árazás mellett, korrekt áron dolgozott. Itt az a probléma, hogy valaki ezt az információt elhallgatta. Ez a bizalomvesztés alapja.”
Feledy Botondnak is feltették a kérdést, „csak sajnos ő elhallgatta azokat az információkat, amiket meg kellett volna osztania. Mindent el lehet magyarázni, de elhallgatni nem” – mondta az államtitkár.