Döntött a parlament: indulhat a politikusok vagyonosodási vizsgálata

Döntött a parlament: indulhat a politikusok vagyonosodási vizsgálata
Fotó: Bődey János / Telex
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

Az Országgyűlés 145 igen szavazattal, 48 tartózkodás mellett elfogadta a vagyonosodási eljárásról szóló törvényjavaslatot kedd délelőtt. A törvény kihirdetése után a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) azt fogja vizsgálni, hogy a politikusok és a közvetlen családtagjaik vagyongyarapodása összhangban áll-e az adózott jövedelmükkel. A lapunknak korábban nyilatkozó korrupcióellenes szakértők előremutatónak nevezték a javaslatot, de szerintük a kormány túl szűkre szabta a vizsgálandó alanyok körét és a vizsgált időszakot.

„Mostantól vége annak a világnak, amikor fideszes politikusok cinikusan beírtak bármit a vagyonnyilatkozatukba, miközben mindenki látta, hogy a valós életvitelük és a papíron szereplő vagyon köszönőviszonyban sincs egymással” – fogalmazott Magyar Péter a szeptember közepén megosztott Facebook-videójában, amelyben bejelentette, hogy megindul a politikusok vagyonosodásának vizsgálata húsz évre visszamenőleg, ahogy azt a választási kampányban többször is megígérte.

A parlamentnek benyújtott javaslat eredetileg csak az országgyűlési képviselőket, a minisztereket, az államtitkárokat, a közigazgatási államtitkárokat, a kormánybiztosokat, a miniszterelnöki biztosokat és a miniszteri biztosokat sorolta a vizsgálandó alanyok közé, de a törvényalkotási bizottságban a tiszás képviselők javaslatára ezt kiterjesztették a miniszterelnökre és az európai parlamenti képviselőkre is. A törvény a politikusok közvetlen hozzátartozóira is vonatkozik: házastársukra és élettársukra, valamint a velük közös háztartásban élő szülőkre, gyermekekre és a házastárs gyermekére, ideértve az örökbefogadott és a nevelt gyermeket is.

A Fidesz és a KDNP a viták során azt kifogásolta, hogy a vizsgált személyek körét önkényesen határozta meg a kormány, és a hivatalban lévő kormánytagokat, illetve tiszás képviselőket a javaslat alapján csak két év múlva vizsgálhatja a NAV. Tuzson Bence fideszes képviselő, volt igazságügyi miniszter a hétfői vitán arról beszélt, hogy ilyen típusú szabályozás azért nincs más országokban, mert az adóhatóság a kormánynak alárendelt szerv, és így a szabályozás arra jogosítja fel a kormányt, hogy ellenőrizze a képviselőket.

A most elfogadott törvénymódosítással lényegében visszaállították a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 2016-ban kiherélt vagyonosodási vizsgálatát, de fontos különbség, hogy a jövőben elsősorban a politikai vezetők és a közvetlen környezetük vagyonosodását fogják vizsgálni, a magánemberekét csak az eddig is lehetséges ritka esetekben. A NAV az érintettek vagyongyarapodása, ingatlanai és pénze, befektetései, megtakarításai alapján azt fogja vizsgálni, hogy felmerül-e adókötelezettség elmulasztására vagy bűncselekményre utaló kockázat. Ha arra jutnak, hogy az érintett elmulaszthatta valamely adókötelezettségét, adóellenőrzést indítanak. Ha pedig bűncselekmény gyanúja merül fel, akkor értesítik a NAV nyomozó hatóságát, vagy feljelentést tesznek az illetékes szerveknél.

A Transparency International Magyarország (TI) a társadalmi egyeztetés során három javaslatot fogalmazott meg, ezeket nyilvánosan is megosztották. Kibővítették volna a vizsgálati alanyok körét a politikai felsővezetés mellett például más állami szervek vezetőire, és azt javasolták, hogy a vizsgálat ne csak a politikussal közös háztartásban élő szülőkre és gyermekekre vonatkozzon, mert életszerűtlen, hogy az érintettek a nagykorú gyerekeikkel és a szüleikkel egy háztartásban élnének. A törvény alapján

Orbán Viktor családjából csak a vele együtt élő feleségét, Lévai Anikó vagyonosodását vizsgálhatja a NAV, Orbán Ráhel és Tiborcz István, valamint Orbán Győző gazdagodását nem.

A NAV eljárása ugyanakkor kiterjedhet azokra a személyekre és cégekre, akikre vagy amelyekre az érintett politikus vagyont ruházott át.

A TI harmadik javaslata az volt, hogy pontosítsák a vizsgált időszak időtartamát. Magyar Péter azt ígérte, hogy húsz évre visszamenőleg fogják megvizsgálni a politikusok vagyonosodását. A lapunknak nyilatkozó szakértők szerint ugyanakkor a törvényjavaslat nem határozza meg, hogy milyen időszakra terjed ki a vagyongyarapodás és az adózott jövedelem összevetése. Ez azért problémás, mert a gyakorlatban az adózási törvényben szereplő ötéves elévülési idő korlátozhatja a vizsgálatot. A kormány a TI egyik javaslatát se fogadta be.

A törvényjavaslat azt is előírja, hogy a NAV-nak havonta, kereshető módon közzé kell tennie a honlapján az elvégzett vizsgálatok számát; a bűncselekmény gyanúja miatt tett értesítések, feljelentések számát, megnevezését, valamint a vizsgálat alapján megindított adóellenőrzések számát. A nyilvánosságban ennél is látványosabb lesz, hogy közzéteszik azoknak a tisztségviselőknek a nevét, akiknél minimum 5 millió forintos adóhiányt találnak. A listáról az érintett csak akkor kerülhet le, ha a fizetési kötelezettségét maradéktalanul teljesítette.

A törvény a kihirdetését követő napon léphet hatályba, és harminc napon belül megkezdik azoknak a politikusoknak és a hozzátartozóiknak a vizsgálatát, akiknek az ezt megelőző öt éven belül szűnt meg a megbízatásuk. A vizsgálat alanyai között lesznek a 2018–2022-es és a 2022–2026-os ciklus országgyűlési képviselői és kormánytagjai. A legismertebb neveken – például Orbán Viktor, Rogán Antal, Lázár János, Szijjártó Péter – kívül vizsgálhatja a NAV a letartóztatásban lévő Seszták Miklós és Hankó Balázs vagyonosodását, és kiterjed a törvény Magyar Péter volt feleségére, Varga Judit korábbi igazságügyi miniszterre, a Tisza Pártot támogató Wáberer György volt kormánybiztosra és Varga Mihály korábbi pénzügyminiszterre is, aki jelenleg a Magyar Nemzeti Bank elnöke.

A jelenlegi kormánytagok, országgyűlési képviselők vizsgálatát csak a megbízatásuk második évének utolsó napjától számított harminc napon belül kezdik meg. Ha azonban ennél korábban megszűnik a megbízatásuk vagy a jogviszonyuk, akkor soron kívül, de legkésőbb 30 napon belül elindul az eljárás. A vagyonosodási vizsgálatok végén a NAV záródokumentumot készít, amelynek tartalmát később akár többször is felülvizsgálhatják.

A hatásvizsgálati lap szerint a vagyonosodási vizsgálat akár 5 ezer emberre is kiterjedhet, és ötéves távlatban 3 milliárd forint lehet a költsége. A dokumentum szerint a feladat végrehajtásához új eljárási mechanizmust kell kidolgozni, és 50 új adóellenőrt kell felvenni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!