Magyar Péter Feledy Botondról: A jövőben sem tennénk másként. Én biztos nem
Feledy Botond felmentésének margójára címmel tett közzé hosszú bejegyzést a Facebook-oldalán kedden reggel Magyar Péter miniszterelnök. „Nehéz döntés volt és mégis gyorsan megszületett. Nehéz volt, mert Feledy Botond mindenki által elismerten jó szakember” – kezdte Magyar Péter a posztot, melyben ezután arról ír, hogy a döntést azért hozták meg mégis gyorsan, mert olyan nem tölthet be vezetői pozíciót a Tisza-kormány alatt, „aki eltitkolja, hogy az előző kormánytól, jelesül Lázár Jánostól 84 millió közpénzt kapott (közbeszerzés nélkül), úgy, hogy még a választások környékén is 19 millió forint közpénz érkezett hozzá.”
Magyar azt is írta, azzal semmi baj nincs, ha valaki transzparens módon, nem túlárazva, szakmai munkát végzett az előző kormánynak, és meglátása szerint az sem kizáró ok, ha fideszes volt. „A baj az, ha nem transzparens módon kapott közpénz tízmilliókat, és ezt az információt még el is hallgatja a felvételekor. Arról nem is beszélve, hogy vajon miért is volt szüksége az elvileg közlekedési miniszternek ilyen elemzésekre havi hárommillió forintért.”
„Sokan voltunk fideszesek, jómagam is. Többen dolgoztunk is hosszabb-rövidebb ideig az előző kormány alatt. Csakhogy ez az információ akár rólam, akár más hasonló cipőben járó kollegámról tudható volt. Ezt soha nem titkoltuk.”
Azokra a kritikára, hogy a minisztériumnak tudnia kellett volna Feledy Botond szerződéseiről, úgy reagált, hogy nem, a minisztériumok nem nyomozó szervek, „egy cég szerződéseinek részleteit, ha azok nem közbeszerzésen alapulnak, akkor egy nemzetbiztonsági átvilágítás sem mutatja ki”. Azt írta, minden vezető felvételénél rákérdeznek, hogy van-e olyan információ vagy tény, ami veszélyeztetheti a jelölt integritását, és ez ebben az esetben is megtörtént, „a válasz pedig nemleges volt.”
Azokra a megjegyzésekre is reagált, hogy akkor mások esetében nincsen ilyen következmény. „Nos azt tudom mondani, hogy ha bárkinél kiderül hasonló, ott is ugyanilyen következmények lesznek. És igen, jelenleg is folyamatban van rengeteg intézmény és szerződés átvilágítása. Van, amikor ezek lezárása után elegendő a szerződés megszüntetése, vagy a vezetői megbízás visszavonása, és vannak olyan súlyú esetek, amikor hivatalból feljelentést kell tennünk.”
Magyar hangsúlyozta, hogy miután értesültek Feledy korábbi megbízásáról, „igyekeztünk méltányosan eljárni, és felajánlottuk Feledy Botondnak a lemondás lehetőségét, aki ezzel nem élt. A döntés tehát nehéz volt, de ebben a helyzetben nem tehettünk mást. És a jövőben sem tennénk másként. Én biztos nem. A rendszerváltás kötelez.”
A Külügyminisztérium hétfőn közölte, hogy azonnali hatállyal megszünteti Feledy Botond vezetői megbízatását a Magyar Külügyi Intézetnél. A kirúgást azzal indokolták, hogy a Külügyminisztérium „néhány nappal ezelőtt értesült a Magyar Külügyi Intézet vezérigazgatójának az előző kormányhoz kötődő, éveken át tartó és idén tavasszal is fennálló munkakapcsolatáról”, ezért elvesztették a Feledybe vetett bizalmat. Feledy évekig Lázár János tanácsadója volt, amiről ebben a cikkünkben olvashat bővebben.
Még a választások után egy, az Építési és Közlekedési Minisztérium mindennapjaira és belső viszonyaira rálátó forrástól tudtuk meg, hogy Feledy éveken át Lázár János tanácsadója volt. Ezzel kapcsolatban hétfő délután küldtünk kérdéseket a minisztériumnak, de késő estig nem kaptunk választ – csak azután, hogy Velkey György László államtitkár bejelentette a bizalomvesztést.