A Fidesz kampányát támogató józsefvárosi alapítványnál tartott házkutatást a NAV
Kiderült, melyik budapesti alapítványnál tartottak házkutatást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyomozói hétfőn költségvetési csalás gyanúja miatt. A délelőtti közleményben még nem árulták el, melyik szervezetről van szó, délután azonban a Telex megkeresésére azt közölte a NAV:
az Alapítvány a Polgári Józsefvárosért nevű civil szervezet ügyében folyik a nyomozás.
A gyanú szerint a VIII. kerületi szervezet 5 millió forintos vissza nem térítendő költségvetési támogatást kapott a 2024-es önkormányzati választás előtt többek között a polgári hagyományok ápolása, a közéletben történő részvétel ösztönzése céljából. A pénzből azonban pártpolitikai kampányanyagot készítettek, amelyre a támogatói okirat alapján nem volt lehetőség. A NAV nyomozói hétfőn bizonyítékszerzés céljából öt helyszínen tartottak házkutatást. „Az ügyről – az eljárás érdekeire tekintettel – további tájékoztatás jelenleg nem adható” – írták lapunknak.
A Fidesz kampányát segítő alapítvány ellen Pikó András józsefvárosi polgármester tett feljelentést augusztusban. A kerületi önkormányzat közérdekű adatigénylésére az új kormány Miniszterelnöksége adta ki a támogatás dokumentációját. Ebből az derült ki, hogy a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda „Nonprofit, társadalmi, civil szervezetek és köztestületek támogatása” jogcímen adta az 5 milliós támogatást.
A pénzből olyan kiadványokat készítettek, amelyek a józsefvárosi közbiztonság helyzetéről, de leginkább Pikó András lejáratásáról szóltak. „A baloldal deviáns bűnözőkkel és csövesekkel árasztotta el a köztereinket, társasházainkat, lezüllesztette a kerületet” – írták az egyik kampányanyagukban. Az 5 millió forintos támogatásának teljesítésigazolását 2024 októberében Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója írta alá.
Az Alapítvány a Polgári Józsefvárosért a józsefvárosi Baross utca 19-ben, a Fidesz józsefvárosi irodájának címén van bejegyezve. A szervezet vezetője 2024-ben Vitályos Eszter fideszes országgyűlési képviselő, korábbi kormányszóvivő testvére, Vitályos Fanni volt, aki a párt önkormányzati képviselőjelöltjeként indult 2024-ben. Pikó posztja szerint ez a szervezet adta ki korábban a Hírnyolc nevű fideszes propagandalapot is.
A szervezet pénzügyi beszámolója szerint 2024-ben összesen 156 millió forintnyi támogatást kaptak. A Hvg.hu korábbi cikke szerint ebben az évben 30 millió forinttal támogatta az alapítványt a Szerencsejáték Zrt. szponzorpénzeit osztó leánycége, a Szerencsejáték Service Nonprofit Kft., és 11 millió forintot nyertek az előző kormány által létrehozott Városi Civil Alap pályázatán. A 2022-es országgyűlési választás évében 60 millió forint jutott nekik Csák János kulturális és innovációs miniszter döntése alapján a józsefvárosi cigányzene népszerűsítésére.