Könyörögtek, hogy személyesen beszélhessenek a kezelőorvossal, de mire időpontot kaptak, Edit leugrott a hídról

A családja sokszor sokféleképpen próbálta jelezni, hogy Edit nincs jól és veszélyes lehet önmagára. Az 57 éves nő a zárt osztály és a nyílt rehabilitációs osztály között keringett, négy hónapos kezelés után pedig leugrott a szegedi Belvárosi hídról. A pszichiátriai kezelésben alapelv, hogy a jelzéseket sosem lehet félvállról venni. Még akkor sem, ha a sokadik ilyen érkezik, ha a család túlfélti a beteget és ha az egész valójában csak vaklárma. Ugyanakkor a szakemberek szerint az öngyilkos magatartás sohasem megjósolható.

Edit a szegedi Kaáli Intézetben asszisztensként dolgozott, éveken keresztül segített a meddő pároknak. Szülésznőként végzett, egész életében egészségügyi dolgozó volt. Olyan egészségügyi dolgozó, aki gyerekei szerint hivatásként tekintett a munkájára. De közben a saját démonjaival küzdött. Edit fiatal kora óta gyógyszereket szedett szorongására, kezelt pszichiátriai beteg volt, aki minden előírást betartott, minden kezelésre elment és minden felírt gyógyszert bevett. Tünetmentesen élt.

2024-ben aztán súlyos bélfertőzést kapott, és másfél hónap alatt húsz kilót fogyott. Elhatalmasodott rajta a szorongás. Attól félt, hogy daganatos beteg, nem aludt és a hangulata is egyre többször ingadozott, ezért a családja pszichiátriai szakrendelésre vitte.

Lánya szerint itt annyira belenyúltak az addig bevált gyógyszerezésébe, hogy az 57 éves nő állapota onnantól folyamatosan romlott. „Továbbra sem tudott aludni, és mint egy kísérleti nyúlon, mindenféle gyógyszerrel próbálkoztak. Odáig jutottunk, hogy az érzelemközpontját gyakorlatilag teljesen kiiktatták. Nem tudott sírni, nem tudott nevetni” – mondta Bernadett, a nő lánya.

2025 augusztusában Editnek olyan elejtett félmondatai voltak, ami miatt családja attól félt, hogy kárt tesz magában, ezért újra a pszichiátriai szakrendelésre vitték. Itt mindent elmondott az orvosnak, aki azt is megkérdezte tőle, hogy vannak-e öngyilkos gondolatai. Erre azt válaszolta, hogy voltak, de miattunk nem tenné meg – emlékezett vissza Bernadett.

Editre onnantól kezdve még jobban odafigyelt a családja, férje és fia gyakorlatilag éjjel-nappal őrizték. 2025. január 3-án azt mondta, hogy az egyik barátnőjével találkozik, de a telefonját és a táskáját is otthon hagyta. Miután férjének rossz érzése volt, számítógépe keresési előzményeiben megtalálta, hogy Edit vonatmenetrendeket nézett. A szatymazi vasútállomásra sietett, miközben a fiát is hívta, hogy segítsen a keresésben. Időközben Edit viszont hazament. Zavart volt, de elismerte, hogy a vasútállomáson járt, később pedig azt is bevallotta a férjének, hogy azért ment oda, mert öngyilkos akart lenni.

Könyörgött, hogy ne hagyjuk ott

A család a szatymazi eset után úgy érezte, külső segítség nélkül már nem tudják kezelni a helyzetet. Még aznap este mentőt hívtak, ami a Szegedi Tudományegyetem Pszichiátriai Klinikájának zárt osztályára szállította Editet. Onnan azonban azzal küldték haza a nőt, hogy szerezzen beutalót a pszichiátriai szakorvosától. Három nappal később megkapták a beutalót. „Zokogott és könyörgött, hogy ne hagyjuk ott. Mi is sírtunk. Mondtuk neki, hogy muszáj, mert tehetetlenek vagyunk” – idézte fel Bernadett.

Edit egy hónapot töltött a zárt osztályon (hivatalos nevén az akut affektív osztályon), ahonnan a rehabilitációs osztályra került át. Családtagjai minden egyes nap a látogatási időben ott voltak mellette. „Ott ültünk vele négytől hatig, hogy ne azt érezze, hogy magára hagyjuk, hogy tudja, mindenben támogatjuk” – mondta Edit lánya.

Mivel a nőnek a kórházi zárójelentés szerint nem voltak már öngyilkossági szándékai, a terápiás kezeléssel és a gyógyszerezéssel is együttműködő volt, január 28-án átkerült a klinika rehabilitációs osztályára. Amíg a zárt osztályon szigorúan őrzik a betegeket, a rehabilitációs részlegen már nincs akkora kontroll, szabadabban mozoghatnak a kezeltek. A délelőtti kötelező foglalkozás után az intézmény területét is elhagyhatják.

A család a rehabilitációs osztályon is minden nap látogatta a nőt. Edit fia még azt is mindig megvárta, hogy édesanyja bemenjen az intézmény kapuján, mert rossz érzése volt. Egyszer észrevette, hogy Edit kiment a klinikáról, a Tisza felé indult, majd visszafordult. A nő ezt először letagadta, de miután fia szembesítette azzal, hogy látta mi történt, kifakadt, hogy számára ez nem élet. Edit fia azonnal szólt a pszichiátrián, ahol annyit mondtak, hogy „nekik nem beszélt arról, hogy öngyilkos gondolatai lennének”.

A kórház szerint a beteg kezelőorvosa folyamatos kapcsolatban volt a pácienssel és hozzátartozóival is. A család viszont azt állítja, hogy többször is próbálták elérni a nő kezelőorvosát, jelezni akarták, hogy Editnek negatív megnyilvánulásai vannak, személyes találkozót is kértek, de az orvos telefonos konzultációt javasolt, telefonon viszont a legtöbbször elérhetetlen volt.

Makkos Zoltán pszichiáter, több nagynevű kórház osztályvezető főorvosaként több száz pszichiátriai beteget kezelt. Az Észak-budai Szent János Centrumkórház osztályvezető főorvosa szerint a családok részéről sokszor tapasztalható egyfajta túlféltés, pedig a szakembereknek óriási tapasztalata van, hiszen napi szinten találkoznak ezekkel az esetekkel. „Lehet, hogy a környezet érzékel valamit, de amikor a szakember megvizsgálja a pácienst, akkor azt látja, hogy mégsem akkora a veszély.

A jelzéseket ugyanakkor sosem szabad lesöpörni, még akkor sem, ha a százezredik ilyen jelzés jön, és egyébként vaklárma az egész, ezek akkor is nagyon fontosak”

– mondta Makkos.

A család szerint azonban volt alapja az aggodalmuknak. Amellett, hogy Edit a fiának többször is mondta, hogy úgy érzi, neki nincs már helye a világban, naplóznia is kellett saját állapotát. A naplóban pedig mindennap leírta, hogy nincs jól, nem tud aludni és hogy üresnek érzi magát.

Nincsenek egzakt markerek, azaz megjósolhatatlan

Editet két hónapja kezelték a rehabilitációs osztályon, amikor 2026. április 2-án délután rendőrök vitték vissza a kórházba. Egy járókelő hívta a rendőrséget, mert Edit a szegedi Belvárosi hídon sétált, és nagyon zavart volt. A nőt azonnal visszahelyezték a zárt osztályra, egy hét múlva azonban ismét visszakerült a rehabilitációs részlegre. A zárójelentés szerint a nő „további akut kezelést nem szeretett volna vállalni, a pszichoterápiás részlegen elkezdett pszicho- és farmakoterápia folytatására motivált volt és a visszahelyezését kérte”.

Kérhette. A pszichiátriai kezelteket ugyanis csak akkor lehet és kell akaratuk ellenére zárt osztályon kezelni, ha fennáll az úgynevezett közvetlen veszélyeztető magatartás. Magyarul, ha ön- és közveszélyesek, mondja Makkos Zoltán. „Ahogy javul az állapotuk, múlik a közvetlen veszélyeztető magatartás, mindenféleképpen a nyílt osztály javasolt számukra.

Ha valaki beszámítható, bevonható, elfogadja a kezelést, részt vesz a terápiákon, akár pszichológussal is beszél, és nem áll fenn nála a közvetlen veszélyeztető magatartás, tehát nem pszichotikus, nem fogalmazza meg a szuicid szándékot, akkor akarata ellenére nem is tartható egy zárt részlegen” – magyarázta a főorvos. Hangsúlyozta viszont, hogy a legnagyobb probléma az, hogy

az öngyilkos magatartás, az öngyilkossági kísérlet egyszerűen nem megjósolható. „Nincsenek olyan egzakt markerek, amelyek megmutatják, hogy ki fog elkövetni öngyilkossági kísérletet.”

Edit orvosai egyeztettek, a nő pedig április 8-án visszakerült a nyílt osztályra, de a családnak azt ígérték, fokozottan figyelnek majd rá. A Szegedi Tudományegyetem a Telexnek azt írta, hogy bár a rehabilitációs osztályon a kezelés önkéntes, a páciensek minden esetben előre jelzik a kezelőorvosnak, amikor elhagyják az osztályt. A kezelőorvos ezt pedig dokumentálja.

„A páciensek jelzik továbbá az osztály elhagyásának tényét még abban az esetben is, ha ez az épületen belüli foglalkozásokra (kreatív és szocioterápiás foglalkozások) korlátozódik. A személyzet ennek a tényét szintén dokumentálja” – írták. De a betegeknek akkor is le kell jelentkezniük, ha visszaértek az osztályra, amit az ápolószemélyzet szintén felír.

Edit április 16-án viszont már nem ment ebédelni, bejelentés nélkül hagyta el az osztályt, és dél előtt pár perccel beugrott a Belvárosi hídról a Tiszába.

Bár a nővérek észrevették, hogy Edit nem volt ott az ebédnél, az orvosoknak és a hozzátartozóknak sem szóltak. Az, hogy a nő eltűnt, csak akkor derült ki, amikor a család a klinikára érkezett. A sokadik próbálkozás után ugyanis végre személyesen beszélhettek volna Edit kezelőorvosával. A nő férje és fia azonnal a Tiszához mentek, ahol akkor már a mentők próbálták újraéleszteni Editet, aki egy héttel később a kórházban meghalt.

Nem gondolta volna, hogy leugrik

Egy rehabilitációs osztályon mindenki beleegyezik a kezelésbe, közreműködik. Nyílt osztályról van szó, vagyis nem is lehet nagyon korlátozni a kezelteket. A korlátozó intézkedések is nagyon szigorúan meg vannak határozva az egészségügyi törvényben, mondta Makkos Zoltán. Az osztályvezető főorvos szerint itt már pont az a lényeg, hogy mindenkinek legyen saját intim szférája, a szabadidejét úgy ossza be, ahogy szeretné. „Sokkal kisebb mértékű a kontroll, nem összehasonlítható egy zárt, akut osztállyal. A cél is az, hogy a páciens érezze, hogy önálló” – tette hozzá.

Éppen erre, a kevesebb kontrollra, a szabad ki-be járásra hivatkozott az a rendőrségi határozat is, amiben végül két hónap után lezárták a nyomozást. A rendőrség rendkívüli halálesetként kezelte az ügyet, és közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálta a körülményeket, de a kezelőorvos és a nővérek felelőssége sem merült fel.

A rendőrség is arra hivatkozott, hogy a rehabilitációs osztály nyílt osztályként működik, ahol a betegek önkéntesen vesznek részt a kezelésen, így a kórháznak nincs is betegőrzési kötelezettsége. „Amennyiben az osztályon kezelt beteg esetén nincs akut veszélyhelyzet (ennek gyanúja esetén áthelyezik őt a zárt akut osztályra), akkor neki joga van elhagyni az intézetet” – írták a nyomozást megszüntető határozatban.

A kórházban az eset után szigorúbb intézkedéseket vezettek be. Belső eljárásrendet alakítottak ki, amely kiterjed az osztály elhagyásának lehetőségeire, és ennek fokozott ellenőrzésére. „A hasonló esetek elkerülése érdekében folyamatban van a Pszichiátriai Klinika négy be- és kijáratának átalakítása is” – írta a Szegedi Tudományegyetem.

Bernadett április 17-én fekete zsákokban hozta el a pszichiátriáról édesanyja holmiját. A kezelőorvossal akkor nem tudott személyesen beszélni, később az orvos telefonon viszont felhívta, és azt mondta, „nem gondolta volna, hogy leugrik” az édesanyja. Azt is hozzátette, hogy mindenért vállalja a felelősséget.

A belső vizsgálat szerint azonban nem történt mulasztás, vagyis nem vontak felelősségre senkit. A klinika szerint „az ellátott esetében a távozását megelőző napokban közvetlen veszélyeztető magatartás nem állt fenn”. Editet a szakmai irányelvek szerint látták el.