Magyar szerint akár pár hónap múlva folytathatják a tárgyalásokat Zelenszkijjel
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök után Magyar Péter miniszterelnök is megosztott néhány részletet kettejük pénteken lezajlott, négyszemközti tárgyalásáról. Magyar korábban már posztolt arról, hogy mikről egyeztettek Zelenszkijjel, de ebben nem írt arról, hogy szóba került volna a legmagasabb szintű találkozó terve, azaz olyan megbeszélés, ahol az egyik fél házigazdaként fogadja a másikat. Este az Egyenes Beszédben viszont említette ezt, mint mondta, abban maradtak, hogy most a miniszterek fogják azonosítani azokat a projekteket, ahol együtt tudnak működni,
és ha ezek mennek, akkor pár hónap múlva jöhet egy találkozó Budapesten, Kijevben vagy Beregszászon.
Magyar azt mondta, a találkozójukon alapvetően arról volt szó, hogy új alapokra kell helyezni a két ország kapcsolatát, amire szerinte most mindkét oldalról megvan a nyitottság. Rónai Egon felvetette, hogy ehhez erős gesztus lenne, ha Zelenszkij ott lenne az október 23-i ünnepségen, amire meg is hívták, sőt, az elnök korábban úgy reagált erre, hogy nincs ellene a dolognak, és azt kérdezte Magyartól, hogy szerinte eljön-e. Magyar erre annyit mondott, hogy minden állam- és kormányfőt meghívták az orosz elnököt leszámítva, és ő nem gondolja, hogy az ukrán elnök el fog jönni.
Mint mondta, abban maradtak Zelenszkijjel, hogy mostantól a miniszterek fogják folytatni a tárgyalásokat. „Azonosítják Kárpátalján azokat a projekteket, legyen szó egy kórházról, iskoláról, vagy akár kölcsönös érdekeken nyugvó gazdasági projekteket, amikben tudunk előrelépni, és mi, hogyha ezek mennek, akkor majd pár hónap múlva találkozunk vagy Kijevben, vagy Beregszászon, vagy Budapesten, és folytatjuk ezeket a tárgyalásokat” – mondta Magyar. A miniszterelnök egyébként korábban is beszélt már arról, hogy egy ilyen találkozó lehetne Beregszászon.
Zelenszkij a találkozó után azt írta, a kétoldalú kapcsolatok legfontosabb kérdéseiről egyeztetett Magyar Péterrel, emellett pedig Ukrajna uniós csatlakozásának előrehaladását is megvitatták. Az ukrán elnök szintén írt arról, hogy megállapodtak a közös munka különböző szinteken történő újraindításáról, és kölcsönös látogatásokat szerveznek majd, ezeknek a találkozóknak az időpontjait a két ország illetékes csapatai egyeztetik majd.