Gajdos szerint az OVF lemondott főigazgatójával egyetértettek abban, hogy szemléletváltásra van szükség

Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!


„Láng István közel negyvenéves pályafutása során kiemelkedő tudást és tapasztalatot szerzett, különösen az árvízvédelem területén. Magyarország vízügyi kihívásai azonban jelentősen megváltoztak” – kezdi posztját Gajdos László élő környezetért felelős miniszter azt követően, hogy a minisztériuma délelőtt bejelentette, hogy lemondott Láng István az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) főigazgatói tisztségéről.

Gajdos szerint az idei aszály hatalmas károkat okozott a mezőgazdaságban, a természetvédelmi területeken és a gazdaság egészében is. A létfontosságú vízkészleteink veszélyesen megfogyatkoztak, kb. 7 Balatonnyi víz hiányzik a hazai vízkészletből. A miniszter szerint ezért az országot már nem az eddig megszokott „túl sok víztől kell megvédenünk”, hanem a csapadékszegény időszakoktól is, ezért szerinte „a következő évek vízgazdálkodásának egyik legfontosabb feladata a víz megtartása lesz. Arra kell törekednünk, hogy minél több vizet őrizzünk meg a tájban, és csak annyit vezessünk el, amennyit feltétlenül szükséges”.

Az ÉKFM vezetője szerint Láng Istvánnal egyetértettek abban, hogy szemléletváltásra van szükség, „ugyanakkor szakmai pályafutása elsősorban a vízlevezetéshez és az árvízi védekezéshez kötődik, ezért nem szeretne akadálya lenni annak a változásnak, amelyre a megváltozott körülmények között mind a vízügyi ágazatnak, a szakmának és a civil szervezeteknek egyaránt szüksége van” – írta posztjában. Gajdos szerint Láng árvízvédelmi tudására ugyanakkor továbbra is számítanak.

A Telex úgy tudja, hogy Láng István maga kezdeményezte a távozását négy nappal ezelőtt, a lemondása október 15-ével válik hatályossá. Információink szerint közös megegyezéssel távozik a vízügy éléről. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság egyelőre nem kommentálta vezetője távozását, sem a Facebook-oldalán, sem pedig az OVF oldalán nincs nyoma a hírnek.

Az OVF-fel kapcsolatos tervekről azt írta a miniszter, hogy néhány napon belül pályázatot írnak ki a főigazgatói pozíció betöltésére. „Olyan új vezetőt szeretnék, aki elkötelezett a szemléletváltás mellett, és a vízmegtartást a hazai vízgazdálkodás egyik legfontosabb prioritásának tekinti” – zárta bejegyzését Gajdos. A főigazgatói feladatokat az új vezető kinevezéséig Gacsályi József, az OVF eddigi műszaki főigazgató-helyettese látja el megbízott vezetőként.

Az idei január és szeptember közötti időszak volt a legszárazabb a mérések kezdete, vagyis 1901 óta. Idén nyáron a nagy hőség és a minimális csapadékmennyiség miatt az egész országot aszály sújtotta, ami az energiaellátásra is hatással volt. A kormány augusztus közepén jelentette be, hogy az Országos Vízügyi Főigazgatóság javaslata alapján 6,16 milliárd forintot csoportosít át az aszály és a vízhiány elleni kárelhárítási és védekezési feladatokra. Az OVF a paksi vízszintemelés megtervezésében is fontos szerepet játszott, a hivatal készített kimutatásokat arról, hogy a beavatkozás hatására hogyan fog viselkedni a Duna.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!