Gyanúsítottként hallgatták ki a Ripost volt munkatársát Mártha Imre megfigyelési ügyében

Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

Gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrség Forgács Ágnest, a Ripost korábbi munkatársát, mert titokban megfigyelte Mártha Imrét, a Budapesti Közművek (BKM) vezérigazgatóját – írja a 24.hu. A nyomozás azután indult, hogy május végén Mártha Imre feljelentette Ómolnár Miklóst és Farkas Örsöt, mert szerinte a Mediaworks Hungary Zrt. „politikai akciócsoportjának” üldözöttje, megfigyeltje volt.

Forgács Ágnes májusban egy közel kétórás videóban beszélt az Átlátszónak arról, hogyan működött a Fideszhez közeli propagandalap, amelyben ő is dolgozott. Forgács bulvárújságíróból lett politikai lejárató anyagokon dolgozó propagandista, az interjúban többek között arról beszélt, a „politikai akciócsoport” tagjaként a feladatokat nem szerkesztőségi szinten választották meg, hanem aktákban kapták. Forgács azt mondta, Mártha Imréről sokoldalas anyagot kaptak Ómolnár Miklóstól, azokat azonban nem a Mediaworks Hungary Zrt. vezérigazgatója állította össze, hanem Farkas Örs, Rogán Antal miniszteri biztosa, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokért felelős volt államtitkár küldte el őket Ómolnárnak. Forgács szerint miután a kapott akta alapján megtalálták és beazonosították Mártha tartózkodási helyét, letáboroztak egy erdős területen, hogy onnan fotózzák.

Az interjú megjelenése után Mártha Imre feljelentést tett Ómolnár Miklós és Farkas Örs ellen. A 24.hu értesülései szerint a feljelentésben Mártha Forgács Ágnest is megemlítette. Farkas Örs tagadta az ellene felhozott vádakat, a lapnak korábban azt mondta, 2022 előtt a feladatai közé tartozott a sajtóval való kapcsolattartás, de abszurdumnak nevezte, hogy aktákat állított volna össze bárkiről is.

A 24.hu információi szerint több mint négy hónappal Mártha feljelentése után gyanúsítottként hallgatták ki Forgácsot. A lap megkeresésére a BRFK annyit közölt, feljelentés alapján rendelt el nyomozást, amelyben gyanúsítotti kihallgatás történt. A nyomozás érdekeire tekintettel bővebb tájékoztatást nem adtak. A főügyészség közlése szerint egy főt hallgattak ki gyanúsítottként személyes adattal visszaélés és rágalmazás vétsége miatt. „A gyanúsított a gyanúsítás ellen nem élt panasszal” – közölték.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!