Eredménytelennek nyilvánították a Pinceszínház igazgatói pályázatát, ezért újra kiírják

Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

Eredménytelennek nyilvánította a ferencvárosi önkormányzat képviselő-testülete a Pinceszínház igazgatói pályázatát, és új pályázat kiírásáról döntött múlt héten – tudtuk meg Döme Zsuzsannától, Ferencváros kulturális alpolgármesterétől. A ferencvárosi Pinceszínház vezetésére hárman jelentkeztek, köztük a jelenlegi igazgató, Sztarenki Pál, a másik két pályázó nem ismert.

A Jászai Mari-díjas színész-rendező Sztarenki 2021 óta vezeti a IX. kerületi színházat. Öt éve egyike volt annak a 15 jelentkezőnek, aki érvényes pályázatot adott be az intézmény vezetésére. Akkor az ellenzéki vezetésű Ferencváros által felkért szakmai bizottság más pályázatot támogatott, a szintén ellenzéki többségű képviselő-testület viszont nem vette figyelembe a javaslatot, és Sztarenki kinevezése mellett döntött.

Sztarenki Pál, a ferencvárosi Pinceszínház jelenlegi igazgatója – Fotó: Pinceszínház Facebook-oldala
Sztarenki Pál, a ferencvárosi Pinceszínház jelenlegi igazgatója – Fotó: Pinceszínház Facebook-oldala

Döme Zsuzsanna lapunknak azt mondta, a múlt csütörtöki testületi ülésen ezúttal elfogadták a felkért bírálóbizottság javaslatát, és eredménytelennek nyilvánították a pályázatot. Döme szerint mivel nem volt nyilvános az ülés, nem beszélhet arról, hogy a beadott anyagokkal milyen problémák voltak, csak annyit mondhat, hogy egyik aspiráns pályázata sem volt teljes, mindhármuk anyagában találtak a szakértők olyan alapvető hiányosságot, ami a kiírásban feltételként szerepelt. Mivel a pályázók zárt meghallgatást kértek, a szakértők neve sem nyilvános.

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt korábbi társelnöke szerint az, hogy a korábbi 15 helyett ezúttal csak hárman jelentkeztek a Pinceszínházra, annak is köszönhető, hogy az önkormányzatnak áprilisban kellett kiírnia a pályázatot, a szokásos szűk, 30 napos beadási határidővel, miközben más színházak élére is meghirdettek pályázatokat. És mivel a színházi szakma a kormányváltás után nagyon várta a változást az intézmények élén, emiatt sokan kivártak. Az alpolgármester szerint az eredménytelenség annyiban szerencsés, hogy a megismételt kiírásra talán nagyobb számban jelentkeznek majd a Pinceszínházba is. A mostani pályázók is újra jelentkezhetnek a hiányosságok pótlásával. Az új pályázati kiírás pedig onnantól él, ahogy a minisztérium honlapján is megjelenik.

Döme Zsuzsanna szerint fenntartóként elsősorban az az elvárásuk, hogy a Pinceszínház találja meg a saját hangját, illetve a helyét a fővárosi színházi kínálatban, konkrétabb irányvonalat politikusként nem szeretnének megszabni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!