HVG: kirúgták az MCC főigazgatóját

Nem az ő elhatározása volt, hanem az intézmény új vezetőinek döntése értelmében szűnt meg Szalai Zoltán munkaviszonya – derül ki a százmilliárdos állami vagyonnal megtámogatott, Fidesz-közeli tehetséggondozó szervezet, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) főigazgatójának búcsúleveléből, amit a HVG szerezett meg.
Szalai ebben arról is ír, hogy milyen „különleges élmény volt vezetőként végigkísérni, ahogyan egy kicsi, családias budapesti kezdeményezésből fokozatosan egy egész Kárpát-medencét átölelő, mára több mint nyolcezer fiatalnak fejlődést biztosító, nemzetközileg is jegyzett tehetséggondozó műhely épült az MCC-ből”.
A főigazgató búcsúlevelében arra is kitért, hogy szívből drukkol, hogy „a műhely minden pedagógiai, közösségépítő és tehetségtámogató értéke változatlanul megmaradjon”. Kérdéseinkkel megkerestük az MCC-t, ha érdemben válaszolnak, frissítjük a cikket.
Az MCC főigazgatója még idén februárban egyébként körlevélben írta meg a diákoknak, hogy a Tisza szét akarja verni az intézményt. Szalai a Tisza terveiről azt írta, hogy azok „a hatályos jogi kereteket és a jogbiztonság alapelveit átlépve (...) közvetlenül a Mathias Corvinus Collegium szétverését, ellehetetlenítését tűzték ki célul”. A főigazgató ezután hosszasan sorolta, hogy az MCC-ben mennyi remek program fut, majd zárásként kijelenti, hogy „nem fogjuk hagyni, hogy azt, amit közösen hoztunk létre, rossz szándék vagy politikai indulat ellehetetlenítse és lerombolja”. Hogy a gyakorlatban mit fognak tenni, hogy ne hagyják az ellehetetlenítést és lerombolást, az a levélből akkor nem derült ki.
Túl sok mindent nem tehettek, mert a Fővárosi Törvényszék csütörtökön közölte, hogy jogutód nélkül megszűnt 14 közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítvány (kekva), köztük a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Alapítvány is. A törölt alapítványok vagyona, jogai és kötelezettségei az államra szálltak, a kijelölt miniszterek gyakorolják az alapítói jogokat, illetve a kormány által kijelölt elszámolási biztos október 31-ig elvégzi a vagyonrendezési és egyéb adminisztratív feladatokat.
Az MCC alapítványa az államtól gigantikus részvényportfóliót kapott, így 10 százalékos tulajdonos lett a legnagyobb magyar tőzsdei cégek közé tartozó Mol-ban és a Richter Gedeonban. Az alapítvány vagyona 500 milliárd forint körülire tehető, és csak a részvények osztalékaiból évente több tízmilliárd forint bevételhez jut. Az MCC kuratóriumának elnöke Orbán Balázs volt, aki egyben Orbán Viktor politikai igazgatója majd a Fidesz választási kampányának vezetője is lett. A szervezetet gyakran emlegették a Fidesz elitképzőjeként, vagy káderkeltetőjeként.