A Partizán lefújta a színházi vitáját, mert sem az igazgatói pályázók, sem a szervezetek, sem a döntéshozók nem akartak elmenni

Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

Egy hete jelentette be a Partizán, hogy szakmai vitanapot szerveznek, amire elhívják azokat a pályázókat, akik a Madách Színház, az Újszínház és a Trafó igazgatói székére beadtak pályázati anyagot. Az esemény előtt két nappal viszont a Partizán lemondta az eseményt, mivel azt írták: a kedd esti határidőig csak a pályázók töredéke jelezte, hogy elfogadja a meghívásukat, és többen érdektelenséggel reagáltak, vagy kifejezetten ellenséges gesztusként élték meg a meghívásukat.

De mint kiderült, nemcsak a pályázók, a Fővárosi Önkormányzat sem szeretett volna senkit delegálni a rendezvényre, a kulturális minisztérium részéről pedig Nagy Ervin államtitkár és Sipos Imre helyettes államtitkár is azt jelezte, hogy nem vesznek részt a fórumon.

És elzárkózott a színházi szakszervezet (SzíDoSz) is, valamint a két legfontosabb érdekvédelmi szervezet, a Magyar Színházi Társaság és a Független Előadó-művészeti Szövetség is, akiket a szervezők szerint éppen a szakma kihívásairól és a pályázati kiírások ellentmondásairól kérdeztek volna.

„Ha mindenki szembejön veled az autópályán, akkor te haladsz rossz irányba: ez akkor is igaz, ha meggyőződésünk, hogy a rendezvény a demokratikus szakmai nyilvánosságot, és ezzel a terület iránti közbizalmat erősítette volna” – olvasható a Partizán bejegyzésében, aminek a megtartását így indokolatlannak tartják.

Az eset viszonylag jól mutatja, milyen feszültségek uralkodnak jelenleg a színházi szcénában.

A pályázati határidő lejárta után három nappal a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium arról tájékoztatta a közvéleményt, hogy a Madách Színház igazgatói posztjára 7, az Újszínház igazgatói posztjára 16 pályázat érkezett, a pályázók nevét viszont a sajtó érdeklődésére sem hozták nyilvánosságra. A tárca annyit írt, hogy a kiválasztási folyamat a vonatkozó kormányrendeletben meghatározott keretek és határidők szerint zajlik. Néhány név azért már ekkorra tudható volt (róluk ebben a cikkünkben írtunk), és azóta további nevek lettek nyilvánosak. Egy korábbi posztban a Partizán is közzétette, addig kik jelezték a biztos részvételüket az (azóta tehát törölt) eseményen:

Újszínház:

Madách Színház:

  • Lőrinczy György
  • Gémes Antos

Trafó:

  • Boronkay Soma

Nagy Ervin kultúráért felelős államtitkár később az elmaradt transzparenciát azzal magyarázta, hogy „a pályázat tisztaságának megőrzése érdekében és a befolyásolás lehetőségének kizárása miatt kiemelten fontos a pályázók személyes adatainak védelme”.

Közben a Trafó négy pályázója a Fővároshoz fordult a Partizán és az Örkény színházi fóruma miatt. Stern Lili, Gulyás Hermann Sándor, Gulyás Gábor és Bagossy László pályázók szerint a nyilvános jelölti szereplés „informális elvárássá válhat”, és hátrányba hozhatja azokat, akik nem vesznek részt benne.

A Partizán a szerdai posztjában azt írta, hogy a szakmai vitán nem a pályázatokról akarták volna dönteni, inkább a nyilvánosságot és a párbeszédet erősíteni, ehhez képest olyan ellenkezést tapasztaltak, amelyek „már-már paranoid feltételezéseken” alapultak. „Ami kirajzolódott ebből a folyamatból, az azt erősíti, hogy nemhogy rendszerváltás nem történt a szcénában, hanem az erre való igénye sincs meg a döntő többségnek: tulajdonos/fenntartónak, a pályázók túlnyomó részének és az érdekvédelmi szervezeteknek sem.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!