Romanowskit megnevezve reagált a Fidesz az Alapjogokért Központnál tartott házkutatásra
Szerda délután a Fidesz is reagált az Alapjogokért Központ háttércégénél hűtlen kezelés miatt tartott házkutatásra. A gyanú szerint a Fidesz-közeli elemző központ havi több mint bruttó 3,5 millió forintért foglalkoztattak egy volt külföldi tisztségviselőt, aki mindeközben alig végzett tényleges munkát a központnál, és aki jelenleg is nemzetközi körözés alatt áll.
A párt újkommunista önkényről és politikai irányítás alá rendelt nyomozó irodáról ír közleményében – szerintük az eljárásnak nincs jogi alapja és csak idő kérdése volt, hogy a hatóságok „mikor támadják meg a jobboldal következő szellemi központját.”
Ami az igazán érdekes a Fidesz reakciójában, hogy tényként kezelik, hogy az Orbán-kormány idején menedékjogot kapott volt lengyel igazságügyi miniszterhelyettesről, Marcin Romanowskiról van szó – pedig a rendőrség közleményében nem nevezte meg a külföldi férfit.
„A rajtaütés ürügyeként felhozott lengyel politikai menekült ügye nem valósít meg semmilyen bűncselekményt. Marcin Romanowski a Tisza Párthoz hasonlóan Lengyelországban önkényt építő Tusk-kormány politikai üldözése elől menekült Magyarországra. A nemzeti kormány – folytatva elődeink hagyományát – a Lengyelországból érkező politikai menekülteknek menedéket nyújtott. A jobboldal tudásukat és tapasztalatukat felhasználta, tisztességes munkájukért tisztességes bért kaptak” – olvasható a Fidesz közleményében.
Az egyébként még nyár elején derült ki, hogy Romanowski 17,5 millió forintot keresett az Alapjogokért Központnál. A hazájában korrupcióval gyanúsított volt miniszterhelyettes a Magyar-Lengyel Szabadság Intézetet vezette, amit direkt az ő kedvéért hozott létre a fideszes agytröszt. A Tisza-kormány aztán júliusban visszavonta Romanowski, illetve a volt lengyel igazságügyi miniszter Zbigniew Ziobro és felesége menekültstátuszát.
A szerdai házkutatásra maga a Szánthó Miklós-féle Alapjogokért Központ is reagált. Azt írták, együttműködnek a hatóságokkal. Állításuk szerint megalakulásuk óta a jogszabályok betartásával végzik tevékenységüket, „ez így történt külföldi kutatóinkkal való együttműködés során is”.