Török Gábor: Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar eljön Baka András első szuverenitási tesztje

Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

Török Gábor politológus szerint komoly politikai következménye lesz annak, hogy miként dönt Baka András köztársasági elnök azután, hogy a Tisza-frakció elutasította a legfőbbügyész-jelöltjét. „Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar eljön Baka András első szuverenitási tesztje” – írta Facebook-oldalán a politológus.

Baka András hétfőn jelentette be, hogy hosszas mérlegelés után Szathmáry Zoltánt javasolja új legfőbb ügyésznek. Szathmáry korábban a Legfőbb Ügyészség Informatikai Főosztályánál főosztályvezető ügyészként, mellette pedig a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség büntetőjogi fellebbviteli főügyészhelyetteseként dolgozott. A jelölést többen is bírálták, például Horváth Lóránt ügyvéd, az Ügyvédkör elnöke azt mondta, hogy Szathmáry megválasztása esetén nem várható érdemi változás az ügyészség működésében. „Marad a Polt-féle csapat!” – tette hozzá.

Kedd délelőtt Magyar Péter miniszterelnök gyorsan lezárta a kibontakozó vitát, és bejelentette: a Tisza-frakció egyhangúlag úgy döntött, hogy nem támogatják a köztársasági elnök jelöltjét a legfőbb ügyészi pozícióra. A miniszterelnök felszólította az államfőt, hogy állítson új jelöltet, hogy mielőbb megválasztható legyen az új legfőbb ügyész.

Török Gábor szerint ebben a helyzetben két lehetősége van most Baka Andrásnak:

  • Ha visszavonja Szathmáry jelölését, és új, a Tiszának megfelelő személyt nevez meg, akkor az első kilométeren elveszíti az ellenzék által eddig is vitatott politikai autonómiáját.
  • Ha viszont a „sólyomi úton” haladva kitart a jelöltje mellett a kormánytöbbséggel szemben, akkor az őt megválasztó Tisza-képviselőkkel és frakcióval kerülhet súlyos konfliktusba.

„Ennek a döntésnek komoly politikai következménye lesz”

– írta Török a posztjában.

Ha a parlamentben nem kap kétharmados támogatást a legfőbbügyész-jelölt, akkor a köztársasági elnöknek új jelöltet kell választania, de arra is van lehetősége, hogy másodszor is ugyanazt a személyt jelölje.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!