Egy polgármester újrázott, a többit lecserélték az időközi önkormányzati választásokon
A Komárom-Esztergom vármegyei Vértesszőlősön Németh Ferenc független jelöltet választották polgármesterré a szavazásra jogosultak 32 százalékos részvétele mellett – közölte a település jegyzője vasárnap este az MTI-vel. Kadocsa Izabella tájékoztatása szerint Németh Ferenc az érvényesen leadott 633 szavazatból 378 voksot kapott. A település vezetéséért négy független jelölt indult, köztük a korábbi polgármester, Bogár István is.
A Tatabánya szomszédságában található községben képviselő-testületet is választottak, a 6 helyért 25 független jelölt indult. A településen azért kellett időközi választást tartani, mert június elején a teljes testület lemondásra szólította fel Bogár Istvánt, majd ennek elmaradása után megszavazták az önkormányzat feloszlatását.
Mosonszolnok
A függetlenként induló eddigi településvezető, Bódi István marad Mosonszolnok polgármestere, miután a vasárnap tartott időközi önkormányzati választáson a szavazatok 35,46 százalékával az élen végzett. Az időközi önkormányzati választást azért írták ki a Győr-Moson-Sopron vármegyei településen, mert a képviselő-testület május 28-án kimondta feloszlását.
A Nemzeti Választási Iroda adatai szerint Bódi István 300 szavazatot kapott. Kihívói közül Kocsis Péter 271, Horváthné Kocsis Angéla 227, Csillag Tibor pedig 48 voksot kapott. Valamennyi jelölt függetlenként indult. A választáson két szavazókörben a választásra jogosultak 55,8 százaléka jelent meg. Tíz szavazat volt érvénytelen.
Mihályháza
A független Keszeg Attila Tibort választották Mihályháza polgármesterének vasárnap, az időközi önkormányzati voksolást a képviselő-testület feloszlása miatt kellett megtartani – tájékoztatta a helyi választási iroda vezetője az MTI-t.
Bán Zsófia tájékoztatása szerint Keszeg Attila Tibor 214 szavazattal nyerte meg a polgármester-választást, Hajduné Pálinkás Vivien 134, Ruzsás Zoltán pedig 16 szavazatot kapott. A távozó Mészáros Géza független polgármester csaknem húsz éven át vezette a Veszprém vármegyei települést. A községben a választásra jogosultak 63 százaléka adta le szavazatát, hat szavazat érvénytelen volt.
Pusztaapáti
Egyetlen jelöltként Nagy Lajost (független) választották vasárnap polgármesternek a zalai Pusztaapátiban, ahol a kétfős képviselő-testületbe is új tagok kerültek. Hácskóné Kovács Tímea, a zalabaksai közös önkormányzati hivatal jegyzője az MTI-nek elmondta: a szavazásra jogosult 21 lakó közül 17-en voksoltak. A polgármesterre leadott szavazatok között azonban nyolc érvénytelen volt, de a voksolás ennek ellenére eredményes lett, így az eddig képviselőként tevékenykedő Nagy Lajos tölti be a tisztséget.
A három független képviselőjelölt közül Bogdán Gábor és Bejó László kapta a legtöbb szavazatot, mindketten újonnan kerültek be a képviselő-testületbe. Pusztaapátiban a korábbi polgármester és az alpolgármester közötti személyes ellentét vezetett odáig, hogy a két akkori képviselő írásban kezdeményezte a testület feloszlatását, amit minősített többséggel meg is szavaztak.
Nagyrécse
Három független jelölt közül az eddig önkormányzati képviselői tisztet betöltő Szegedi-Vajda Mónikát választották vasárnap polgármesternek a zalai Nagyrécsén, ahol új képviselőket is választottak. Faragó-Szabó Melitta jegyző az MTI-nek elmondta: a 951 választópolgár közül 620-an adták le voksaikat, közülük kilencen érvénytelenül szavaztak.
Szegedi-Vajda Mónika 319 szavazatot gyűjtött, az eddigi polgármester, Várfalvi Tibor 288-at, a képviselői posztért is elindult Kotnyek Józsefre négyen voksoltak. A hat képviselői helyért 19-en függetlenként mérették meg magukat, köztük az eddigi testületi tagok is. A szavazatok összeszámolása azonban hosszabb ideig tart, később várható eredmény.
Nagyrécsén a képviselők április végi ülésükön szólították fel lemondásra Várfalvi Tibort a település lakóinak bizalomvesztésére hivatkozva, miután a polgármester részt vett a körzet korábbi, de a parlamenti választáson alulmaradt fideszes országgyűlési képviselőjének kampányában. A településvezető nem mondott le, ezért májusban a hat képviselő a szavazatával a testület feloszlatása mellett döntött.
Apc
A független Gulics Norbertet választották meg a Heves vármegyei Apc polgármesterének vasárnap, a szavazásra jogosultak csaknem 44 százalékának részvétele mellett – adta hírül a Nemzeti Választási Iroda. A Választás.hu adatai szerint a polgármester-jelöltek közül Gulics Norbert az érvényesen leadott 867 szavazatból 314 voksot szerzett. A település vezetéséért négy független jelölt indult, köztük a korábbi polgármester, Juhász István.
A hat képviselői helyért huszonhatan indultak, közülük huszonöten függetlenek, egy jelölt a Mi Hazánk színeiben mérette meg magát. A választáson három szavazókörben a választásra jogosult 1997 választópolgár közül 878 jelent meg. Tizenegyen érvénytelenül szavaztak. Apcon azért választottak vasárnap polgármestert és képviselőket, mert a 2024-ben megválasztott testület májusban a feloszlás mellett döntött.