Kesereg a debreceni fideszes polgármester, hogy kitúrták az egyetemi tanévnyitóról

„Lannert Judit oktatási miniszter arra kérte a Debreceni Egyetem vezetését, hogy jelezzék számomra, ne vegyek részt a tanévnyitó ünnepségen. Ezt rektor úr megtette. Ahogy fogalmaztak: vagy ő, vagy én!”
– írja közösségi oldalán Papp László, Debrecen fideszes polgármestere.
Mint hozzáteszi, nem tartja tiszteletben a miniszter asszony kérését, de tiszteletben tartja az egyetemét, ezért nem vesz részt a tanévnyitón. Végül közli azt is, hogy „az elmúlt napokban nyilvánosságra került, pedagógusokat sértő kijelentései után” valójában neki kellett volna azt mondania, hogy nem áll egy színpadra Lannert Judittal.
„Csalódott vagyok. Nagyon.”
– ezt már Györfi Mihály, Szolnok nem fideszes polgármestere írja közösségi oldalán. (Györfit 2024-ben széles körű ellenzéki összefogás juttatta a székébe.)
Mint közli, a Tisza-kormány úgy döntött, hogy a felsőoktatási intézmények tanévnyitó ünnepségein a helyi országgyűlési képviselők és polgármesterek ne vehessenek részt. A döntés mögé pedig azt a gondolatot próbálják állítani, hogy „az oktatás nem politikai kérdés”. Ezzel az állítással természetesen egyet lehet érteni. De éppen ezért érthetetlen számomra maga a döntés – teszi hozzá.
Mert Györfi szerint egy polgármester egy tanévnyitón nem elsősorban politikus. Hanem a város választott vezetője. Az az ember, akit a település lakói azért választottak meg, hogy képviselje a város érdekeit. Ráadásul a polgármester felhozza, hogy a Tisza Pártnak jelenleg nincs egyetlen olyan polgármestere sem, aki egy egyetem tanévnyitóján a saját városát képviselhetné. Ezért nehéz nem arra gondolni, hogy a „politikamentesség” hirtelen akkor vált különösen fontos szemponttá, amikor a fiatalok körében kellene megjelenniük a választott városi vezetőknek – érvel a szolnoki polgármester.