Cikkünk folyamatosan frissül!
„A pénzügyminiszter utasítására az imént felmentésre került a Mandiner nevű lapot kiadó cég vezérigazgatója. A mai nappal leállításra kerül a hazug propagandalap mindennemű finanszírozása” – közölte Magyar Péter miniszterelnök pénteken a Facebook-oldalán. A Mandinert a Mandiner Novum Nonprofit Zrt. adja ki, melynek vezérigazgatója, Kereki Gergő.
A Mandiner Novum Nonprofit Zrt.-ről augusztus elején írtunk legutóbb, amikor bejelentette, hogy leállítja a print hetilapjának kiadását, ezért a július 30-i lap volt az utolsó nyomtatott szám.
A tavaly 390 millió forintnyi állami hirdetést érő Mandiner 2019-ben indult, tíz évvel a honlap indulása után. A nagy központosítás idején a KESMA ernyője alá került, majd onnan az MCC-hez. Az MCC kiadójának vezetője júniusban éles posztban ment neki az MCC-elnök Orbán Balázsnak, aki pár nappal később lemondott az MCC alapítványának kuratóriumi elnöki posztjáról.
Júniusban hatvan embernek mondtak fel a cégnél, miután májusban majdnem százezerrel csökkent az olvasóik száma.
Arról, hogy mennyit ért a Fidesznek a saját médiabirodalma, ebben a cikkünkben írtunk részletesen.