Fővárosi Törvényszék: Nem azért indult dolgozójuk ellen eljárást, mert kiállt egy bántalmazott nő mellett

Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

Nem a Lehel téri aluljáróban történt kiállása miatt indult igazgatási eljárás a Fővárosi Törvényszék bírósági ügyintézője ellen, hanem azért, mert „az általa vezetett podcastokban számos alkalommal politikusok és közéleti szereplők emberi méltóságát sértő, több esetben dehumanizáló kijelentéseket tett, így igazságügyi alkalmazotthoz méltatlan magatartást tanúsított” – írja a Telexhez eljuttatott közleményében a Fővárosi Törvényszék.

Az ügy előzménye, hogy Spira Eszter még augusztus közepén egy Facebook-posztban számolt be arról, hogy augusztus 14-én a Lehel téri metrómegállóban azt látta, hogy egy erős testalkatú férfi a nyakánál fogva a falhoz nyom egy síró nőt. Egy másik járókelővel megfogták a bántalmazott nő kezét, és a Lehel téri piachoz szaladtak, ahol aztán hívták a rendőrséget.

Spira Eszter a bejegyzésben arról is írt, hogy a bántalmazott nő zsebében volt egy 60 napra szóló bírósági távoltartási végzés a férfival szemben, amiért korábban is bántalmazta már őt, volt, hogy sodrófával ütötte. Miután a rendőrségen négy órát várakoztak, közölték velük, hogy a nőt nem fogják most kihallgatni, a férfit pedig elengedik. A rendőr arra hivatkozott, hogy meg van kötve a keze.

A bejegyzést több tízezren osztották meg. A 444 írta meg, hogy a rendőrség végül két nappal később elfogta a férfit, előállították majd gyanúsítottként hallgatták ki. A kihallgatása végén a férfit őrizetbe vették, a bíróság pedig elrendelte a letartóztatását.

A történet itt azonban nem ért véget. Spira Eszter hétfőn arról beszélt egy budapesti étterem vezetőjének, hogy a Fővárosi Törvényszéken, ahol több mint tíz éve dolgozik és másfél éve mentálhigiénés munkával segíti a dolgozókat, nem nézték jó szemmel a kiállását és igazgatási eljárást indítottak ellene. A nő azt állítja, hogy a törvényszék elnöke először ismertette a tényállást, miszerint „kitettem a posztot, ami bár dicséretes állampolgári magatartás, de a posztom hangulatkeltő és igazságügyi alkalmazotthoz méltatlan. Majd ezután azt mondta, hogy de ez ahhoz képest semmi, amilyen a műsorom, amit a poszt kapcsán nézett meg: a műsorom dehonesztáló, jogsértő, vádaskodó és igazságügyi alkalmazotthoz méltatlan, így mindezekre figyelemmel a metálhigiénés segítői kinevezésemet visszavonja és azonnali hatállyal beszünteti a mentálhigiénés tanácsadói munkámat.”

A törvényszék közleményében a bírósági ügyintéző műsorából is idéz. Eszerint Spira Eszter így beszélt a városba tévedt vaddisznóról: „Nem meglepő, hogy a Parlament környékén sétálgatott, mert úgy gondolta, hogy hasonló a hasonlónak örvend. Tehát ha ő a disznók nemzetségéhez tartozik, akkor megy és meglátogatja a disznókat.”

A „Nekik börtönben a helyük” című rövid videóban pedig azt mondta egy volt
miniszterről, hogy „X.Y.-ból senki nem nézett ki semmit, csak az abszolút gerinctelenséget, meg az abszolút tolvajlást, meg az abszolút korrupciót, és hozza a róla alkotott képet”.

A törvényszék szerint Spira „nyilvános közlései alkalmasak lehetnek a bíróságokba vetett közbizalom megingatására, a pártatlanság megkérdőjelezésére, a bíróság által hozott ítéletek iránti tisztelet gyengítésére, valamint valamennyi bírósági dolgozó – akár bíró, akár igazságügyi alkalmazott – munkája megbecsültségének aláásására.”

Spira Eszter a Telexnek azt mondta, hogy a Fővárosi Törvényszék korábbi és jelenlegi elnökével is hivatalosan közölte, hogy podcastet vezet, amit mindketten tudomásul vettek és azt nem ellenezték. „Soha senki nem figyelmeztetett arra, hogy ez nem fér bele” – mondta. A műsort egyébként egy évig készítette, idén szeptembertől ugyanis pszichológiai tanulmányait akarta folytatni.

Megkérdeztük a Fővárosi Törvényszéket, hogy amennyiben a törvényszék elnöke tudott a műsor létezéséről, és annak gyártását nem ellenezte, hogyan lehetséges, hogy a podcast tartalmával csak most szembesült? Ha érdemi választ kapunk, cikkünket frissítjük.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!