Rögtön elkezdték lopni a vizet egy mátrai patakból, ahogy esett egy kis eső

Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

Augusztus közepe óta kétszer is volt eső a Mátrában. Ugyan nem jelentős esőzések voltak ezek, a valaha volt talán legszárazabb nyár után nagyon jól jöttek. Voltak viszont olyanok, akik ahelyett, hogy örültek volna, hogy végre újra van víz a patakokban, a vízlopás mellett döntöttek. Litkai Gergely augusztus 25-én posztolt arról, hogy a Mátrában eredő Toka-patakon minigátakat építettek, hogy ki tudják szivattyúzni a vizet. A minigátak miatt a patakmeder egy pár száz méteres részen teljesen kiszáradt, elpusztultak az itt élő vízi élőlények.

Litkai azt írta, a gátat az építője rendőri ráhatásra végül megbontotta, a standupos tudomása szerint rendőri ráhatásra. Később több élővízvédő csapat és az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság (ÉMVIZIG) munkatársai is bejárták a helyszínt. A 444 erről meg is kérdezte a vízügyeseket. „A bejárás alkalmával három helyszínen találtunk a mederben mesterségesen kőből kialakított torlaszokat. A környezetükben vízkivételezésre kialakított pontokat észleltünk, de aktív szivattyúzás nem volt” – írta a vízügy a lap megkeresésére.

A vízügy szerint a nyári terepbejárásokon a gátakat elbontották a kollégák, de „bizonyító erejű tetten érésre azonban nem került sor”.

Nyáron sajnos a vízlopáson kívül más, egészen döbbenetes módszerekkel is károsították a környezetet egyes állampolgárok. Előbb a Balatonnál, aztán Budapesten is voltak olyanok, akik úgy érezték, jó ötlet gázolajjal fákat mérgezni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!