A Magyar Színházi Társaság elfogadhatatlannak tartja Vidnyánszky valótlan állításait, gyalázkodó hangnemét
A Magyar Színházi Társaság egy Facebook-bejegyzésben azt írta, hogy Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója félrevezető és valótlan állításokat tett legutóbbi megszólalásakor.
Vidnyánszky csütörtökön az ATV Egyenes beszéd műsorában többek között azt mondta, hogy a kulturális minisztérium meneszteni akarja, és sérelmezte, hogy Tarr Zoltán jelenlegi miniszterrel hónapok óta, Nagy Ervinnel pedig egy éve nem tudott beszélni, hogy megtudja, milyen szakmai indokok alapján akarják elküldeni.
„Ha felmentenek, akkor nem tudok mit csinálni. Akkor ki kell fizetniük egy éves bért, akkor majd a senyvedő Pintér Bélának meg Molnár Áronnak, akik nem kapnak külföldről támogatást, vagy a kritikusoknak adok belőle egy kis pénzt” – mondta gúnyosan a rendező, aki azt is állította, hogy az előző igazgató, Alföldi Róbert alatt körbevizelték Magyarország térképét.
Tarr Zoltán szerint Vidnyánszky valótlanságokat állított és hisztériát kelt, míg Alföldi pofátlan hazugságnak nevezte a róla szóló állítást.
Vidnyánszky péntek reggel a minisztériumban vett részt egy egyeztetésen, ahol Tarr szerint nem a menesztéséről, hanem az intézmény átvilágításáról tájékoztatta az igazgatót. Mindezekre reagált egy posztban a Magyar Színházi Társaság is, ami üdvözölte az átvilágítást. Azt írták, hogy a hamarosan kezdődő új színházi évad előtt már látszania kell, hogy az átvilágítási folyamat megkezdődött.
„Döbbenten figyeljük, hogy az elmúlt tizenhat év kulturális rendszerének számos kedvezményezettje részéről mindmáig egyáltalán nem tapasztalható önkritika, annak felismerése: a kegypolitika nem működhetett volna azok nélkül, akik elfogadták a kivételezett helyzeteket, pozíciókat, megbízásokat és forrásokat” – írták.
„Végül nem kerülhetjük meg Vidnyánszky Attilának, a Nemzeti Színház vezérigazgatójának legutóbbi megszólalását sem. A Magyar Színházi Társaság elfogadhatatlannak tartja a félrevezető, illetve valótlan állításait, a gyalázkodó, bántó és lekezelő hangnemet. Vidnyánszky Attila nem csak a saját szavaiért felelős. Többek között a Nemzeti Színház vezérigazgatójaként és a Magyar Teátrumi Társaság elnökeként intézményért és közösségekért is felelősséget visel. Nyilvános megszólalásai elválaszthatatlanok vezetői szerepeitől: az általa képviselt intézmények és közösségek óhatatlanul azonosíthatóvá válnak azzal a hanggal és magatartással, amelyet vezetőjük a nyilvánosságban megenged magának” – állt még a közleményben.