A Nemzeti Színház operatív vezetője veheti át a soproni színház váratlanul távozó igazgatójának helyét

Távozik a Soproni Petőfi Színház igazgatója, Kiss József – erősítette meg a Telexnek a színházat fenntartó szervezet vezetője, aki szerint Kiss közös megegyezéssel hagyja el az intézményt. Több forrásból is úgy tudjuk, hogy a soproni színház vezetését az Orbán-kormány korábbi közművelődési helyettes államtitkárára, Fülöp Péterre bíznák, aki jelenleg Vidnyánszky Attila mellett a Nemzeti Színház operatív igazgatója.

A Soproni Petőfi Színház működtetője a Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft., amely a város kulturális életének legfőbb koordináló szervezete, tulajdonosa pedig a Fidesz–KDNP többségű önkormányzat.
A Pro Kultúra igazgatója, Kóczán Péter azt mondta, a helyzet azért is izgalmas, mert annak idején Kiss Józseffel együtt pályázták meg a soproni színház vezetését. Kissnek 2028-ban járt volna le a mandátuma, és hónapokkal állt a nyugdíjkorhatár elérése előtt.
Kóczán szerint az önkormányzat azt kritizálta Kiss igazgatói működésében, hogy visszaesett a nézőszám, és szerinte a műsorpolitika miatt is folyamatosak voltak a viták. Ízlésbeli összetűzést jelentett például, hogy az önkormányzat szerint túl sok volt a kortárs magyar dráma, ami szerintük nem mindig talált jó fogadtatásra. Ezért – mint korábbi pályázati nyertes – Kóczán is felajánlotta a lemondását, de azt az önkormányzat nem fogadta el.
Az ügyvezető nem erősítette meg, és nem is cáfolta Fülöp Péter igazgatói felkérését, inkább úgy fogalmazott, ő is hallotta ezt a nevet. Azt mondta, pályázatot csak abban az esetben kellene kiírni az intézmény vezetésére, ha őt is felszólítanák a lemondásra. A kérdésre, hogy mi indokolná Fülöp igazgatói kinevezését, Kóczán azt mondta, az, hogy soproni születésű és van színházvezetői tapasztalata. Fülöp Péter korábban valóban a kaposvári Csiky Gergely Színházat igazgatta, egyébként jogász-közgazdász végzettségű.