Nem adja vissza a mandátumát a Fidesz-frakcióból kizárt újbudai önkormányzati képviselő
Nem adja vissza önkormányzati képviselői mandátumát Balogh Péter, akit szerda este kizárt a Fidesz újbudai frakciója miután a neve felmerült a Király Nóra-féle civil szervezetek támogatásainak ügyében. A képviselő a Telexnek küldött válaszában azt írta, furcsállta a kizárást, mivel ő már előtte jelezte a frakcióvezetőnek, hogy kilép. A helyi Fidesz reakcióját inkább egy belső leszámolás részeként értelmezi. Szeptembertől függetlenként folytatja a képviselői munkát.
Balogh Péter szerint az újbudai fideszesek nyomást akarnak helyezni rá, hogy a mandátumáról is lemondassák, de ő nem tesz eleget ennek a nyomásnak. A történetet egy belső leszámolás és pozícióátrendezés részeként látja, amihez kapóra jött a feljelentés híre, írta a képviselő.
A Király Nóra-féle szervezetek ügyéről elmondta: „az egyesületnél semmilyen hatósági átvizsgálás nem történt. Tudomásom szerint a Miniszterelnökség feljelentést tett több civil szervezet ügyében, ennek pontos tartalmát azonban a mai napig nem ismerem, és engem sem rendőrség, sem más hatóság nem keresett meg.”
Szerinte a nyilvánosságra került tények nem utalnak arra, hogy bűncselekményről lenne szó, ezért visszásnak tartja, hogy valaki már kész tényként beszél vádakról és felelősségről egy olyan ügyben, amelyben még a vizsgálatról sem tudunk semmit.
Csütörtökön derült ki, hogy a Fidesz újbudai frakciója kizárta a soraiból Balogh Pétert. A frakció indoklása szerint erre azért volt szükség, mert Balogh és hozzátartozójának érintettsége is felmerült a Király Nórához, a Fidesz csepeli jelöltjéhez köthető hét civil szervezet támogatásainak ügyében, amely miatt a kormány nemrég feljelentést is tett.
A kormány szerint ezek a szervezetek az elmúlt öt évben több mint másfél milliárdos állami támogatást kaptak, a Miniszterelnökség hűtlen kezelés, hivatali visszaélés és költségvetési csalás miatt tett feljelentést.