Kizárták a frakcióból a fideszes önkormányzati képviselőt, miután a neve felmerült a Király Nóra-féle szervezetek ügyében

Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

A Fidesz újbudai frakciója kizárta a soraiból Balogh Pétert, derült ki a párt csütörtöki közleményéből. Indoklásuk szerint erre azért volt szükség, mert Balogh és hozzátartozójának érintettsége is felmerült a Király Nórához, a Fidesz csepeli jelöltjéhez köthető hét civil szervezet támogatásainak ügyében, amely miatt a kormány nemrég feljelentést is tett.

A kormány tájékoztatása szerint ezek a szervezetek az elmúlt öt évben több mint másfél milliárdos állami támogatást kaptak, a Miniszterelnökség hűtlen kezelés, hivatali visszaélés és költségvetési csalás miatt tett feljelentést.

„A frakció és az elnökség megállapította, hogy a kialakult helyzet olyan politikai és
közéleti kockázatot jelent, amely a közösség hitelességét és politikai mozgásterét
érdemben befolyásolja. Ennek következtében a frakció egyhangúlag úgy döntött, hogy Balogh Pétert kizárja soraiból” – írták a közleményben.

A kizárás mellett a frakció és az elnökség felszólította Baloghot, adja vissza az önkormányzati képviselői mandátumát, mondván, a kompenzációs listán megszerzett mandátum nem az ő személyes politikai teljesítményének köszönhető, hanem „a közösségbe vetett választói bizalom megtestesülése.”

Balogh Pétert telefonon és emailben is kerestük, de cikkünk megjelenéséig nem értük el. Ha érdemi választ kapunk, beszámolunk róla.

A kormány szerint a vizsgált hét szervezet között gazdasági összefonódásokat, közös ingatlanvásárlást, azonos tartalmú programsorozatok finanszírozásának gyanúját, a költségek többszöri elszámolásának veszélyét tárta fel az átvilágítás. Király Nórán kívül más személyeket is azonosítottak, akiknek a neve visszatérően felbukkan az iratokban. Konkrét példaként Magyar Éva kormányszóvivő egy olyan személyt hozott fel, aki a Ficsaknál munkavállalóként fizetést kapott, miközben szolgáltatóként be is számlázott az egyesületnek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!