Leverték a lépét egy rabnak a tököli börtönben, a bíróság 8 milliós kártérítést ítélt meg a férfinak

Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

Néhány éve annyira összevertek az őrök egy fogvatartottat a tököli börtönben, hogy életmentő műtétet kellett végezni rajta, amelynek során eltávolították a lépét. A bántalmazás, maradandó fogyatékossága és poszttraumás stresszzavara miatt a bíróság most jogerősen kártérítést ítélt meg a férfinak – számolt be az esetről a Magyar Helsinki Bizottság, amely a perben képviselte a négygyermekes családapát.

A jogvédő szervezet közleménye szerint a férfi nevelőotthonban és javítóintézetben töltötte a fiatalkorát, majd bűncselekmények miatt 2015-ben vonult a börtönbe. Később a Tököli Országos Büntetés-végrehajtási Intézetben a börtön üzemében dolgozott. Egy alkalommal ki akarta pihenni magát a zárkánál nyugalmasabb munkaterületen, a tervezettnél viszont hosszabbra nyúlt az alvása, és a keresésére induló két őr fekve talált rá egy nyomdaipari gép alatt.

A börtönőrök ököllel kezdték ütni, többek között a hasfalára és a gyomortájékra is mértek ütéseket. A férfi rögtön jelezte a fájdalmait, de még két napot lehúzott a munkahelyén, később viszont összeesett, és a vizsgálatok kiderítették, hogy a veréstől végzetesen megsérült a lépe, amit műtétileg távolítottak el. A kórház és az áldozat is feljelentést tett.

A Magyar Helsinki Bizottság szerint a börtön eleinte „nem találta” a perdöntőnek számító kamerafelvételeket a bántalmazásáról, de a katonai ügyész erélyes fellépése után a felvételek előkerültek, így vádat emelhettek a tököli börtönőrök ellen. A bíróság mindkét vádlottat életveszélyt okozó testi sértés bűntette és hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás bűntette miatt felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte.

A bántalmazott rabnál a szakértők 13,5 százalékos egészségkárosodást állapítottak meg, emiatt jelentősen szűkültek a munkavállalási lehetőségei is, és a bántalmazás után PTSD alakult ki nála, pszichiátriai, pszichoterápiás gyógykezelésre szorul. A peren kívüli kártérítésbe a büntetés-végrehajtás nem ment bele, így a férfi bírósághoz fordult. A Fővárosi Ítélőtábla pedig nemrég jogerős ítéletben 8 millió forintos sérelemdíjat állapított meg. Emellett a tököli börtönnek magánlevélben kell bocsánatot kérni a bántalmazás miatt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!