Vona Gábor szerint bunkóság volt, hogy a Mi Hazánk nem áll fel, amikor a parlamentben megemlékeztek a roma holokausztra
A Jobbik egykori vezetője, a romák lakta településeken masírozgató Magyar Gárda alapítója, Vona Gábor is reagált arra, hogy a Mi Hazánk képviselői nem álltak fel a parlament hétfői ülésen, amikor megemlékeztek a roma holokausztról. Vona egyfelől bunkóságnak nevezte Toroczkaiék ülve maradását, gyengének és elfogadhatatlannak tartja az indoklásukat, miszerint nem magával a megemlékezéssel volt bajuk, hanem azzal, hogy az nem volt előre egyeztetve, és emiatt házszabályellenes volt.
Vona reflektált jobbikos múltjára is. Volt is mire, hiszen 2008-ban még arról értekezett, hogy miért gyilkolnak a cigányok, de még 2017-ben is arról beszélt, hogy a cigánybűnözés létező jelenség. „Nem akartam akkor sem rosszat, de az évek alatt rájöttem, hogy a problémára rossz válaszokat adtunk. A tévedéseimből tanultam, az utamra pedig büszke vagyok” – írta most Facebook-oldalán a Második Reformkor vezetője.
Vona szerint régi javaslatuk a roma hősök napjának bevezetése, amikor azokra a cigány emberekre emlékeznének, akik az életüket tették kockára vagy áldozták fel Magyarországért. „Volt ilyen, nem is kevés. Az ő helytállásuk és hazaszeretetük olyan örökség, amire az egész ország büszke lehet, amiből mindannyian erőt meríthetünk és ami talán még a Mi Hazánk képviselőit is talpra állítja” – zárta posztját Vona.
A képviselők Gyöngyösi István, a Tisza roma származású képviselőjének felszólalása után emlékeztek meg a roma holokausztról. Gyöngyösi arról beszélt, hogy a roma holokauszt az egész magyarság tragédiája, a gyűlölet nem a gázkamrákkal, hanem szavakkal. Felszólalását a Fidesz és a KDNP képviselői is megtapsolták, a mi hazánkosok viszont nem.
Az eset miatt a parlament keddi ülése azzal kezdődött, hogy a képviselők egyperces néma felállással emlékeztek meg a roma holokauszt áldozatairól, a Mi Hazánk politikusai ezúttal felálltak. Magyar Péter a hétfői ülésen döbbenetesnek nevezte Toroczkaiék ülve maradását, a keddi ülésen pedig azt mondta, hogy amíg a Mi Hazánk képviselői nem kérnek nyilvánosan bocsánatot, addig nincs miről beszélniük, mivel több ezer honfitársukat alázták meg ezzel a lépéssel.