19 helyszínen továbbra is kiemelt, közel 100 helyszínen mozgó rendőri jelenlét lesz Budapesten
A 30 napos rendészeti akció után a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a főváros 19 helyszínén továbbra is kiemelt rendőri jelenléttel lesz jelen, közel 100 beazonosított helyszínen pedig mozgó rendőri jelenlét lesz Budapest közterületein – többek között erről állapodtak meg a főváros és a Belügyminisztérium képviselői hétfői egyeztetésükön.
Magyar Péter július közepén jelentette be, hogy a kormány a budapesti belső kerületek közbiztonságának javítására 30 napos fokozott rendőri ellenőrzést rendel el, több eszközzel igyekszik növelni a rendőri állomány létszámát, és a helyzet kezelésébe a szociális tárcát is bevonja. A BRFK ezután a főváros több pontján megerősített rendőri jelenléttel, a rendőrség különböző szervezeti egységeinek és társszerveinek együttműködésével komplex közterületi ellenőrzésekbe kezdett. A budapesti közbiztonsági problémák kezelésébe a Szociális és Családügyi Minisztérium is beszállt, tárca mobil teamek és krízisközpontok felállításáról döntött. Karácsony Gergely főpolgármester pedig bejelentette, hogy az érintett kerületek, az állami szervek, a rendőrség, valamint a közterületi, szociális és egészségügyi szakmai szervezetek részvételével megalakul a Közterületi Koordinációs Munkacsoport.
Hogy pontosan milyen problémaegyüttesről is van szó, és mi vezetett a jelenlegi helyzetig, azzal ebben a cikkben foglalkoztunk.
A Belügyminisztérium közleménye szerint a rendőrségi akció során az elmúlt három hétben 154 elfogás és 118 előállítás történt. A rendészeti intézkedések keretében 80 szabálysértési feljelentés, 72 büntetőfeljelentés történt, és 154 helyszíni bírságot szabtak ki. Eddig 97 helyszínen 1600 rendőr 11 ezer szolgálati órát töltött el a programban.
A fokozott közterületi jelenlét tapasztalatairól hétfőn a minisztériumban egyeztetett Pósfai Gábor belügyminiszter, Karácsony Gergely főpolgármester, Kiss Ambrus főigazgató, Baricska Norbert, Budapest rendőrfőkapitánya és Bódis Kriszta nemzeti társadalompolitikai stratégiáért felelős kormánybiztos.
A minisztérium szerint sokat javított a helyzeten az azonnali 30 napos beavatkozás, ugyanakkor fontos tapasztalatokat gyűjtöttek a résztvevők a hosszú távon is fenntartható megoldások kapcsán. „Teljesen világos, hogy Budapest közbiztonságát nem lehet kizárólag rendészeti eszközökkel tartósan javítani. A problémák mögött sok esetben szociális- és egészségügyi kérdések is állnak, ezért a rendőrség, a főváros és a szakemberek további együttműködésére van szükség” – írta Facebook-oldalán Pósfai Gábor.
Karácsony Gergely főpolgármester a Facebookon azt írta, „a lakosságot joggal zavaró jelenségek jelentős része nemcsak rendészeti, hanem szociális kérdés, ott van benne az elmúlt 16 év sok tragikus mulasztása, benne van a mélyszegénység problémája, az állami gondozott fiatalokat a hajléktalanságba taszító »gyermekvédelem«, a kudarcos drogpolitika, az addiktológiai ellátás összeomlása.
A probléma tehát nem Budapesten keletkezik, de itt jelentkezik a legnagyobb mértékben. Mindezt kezelni csakis együttműködésben lehet, és ezt a kormány is így látja.”
Az azonnali intézkedéseken túl a hétfői egyeztetésen meghatározták a következő időszak feladatait is:
- A 30 napos akció után konkrét végrehajtási terv mentén folytatódik Budapest közbiztonsági helyzetének megerősítése.
- A rendészeti szervekre és a szabálysértési eljárásokra vonatkozó jogi és hatásköri kérdéseket augusztus végéig megvizsgálják.
- Létrehoztak egy havi rendészeti munkacsoportot, ahol rendszeresen értékelik az aktuális feladatokat és a helyzetet.
- Egy integrált kríziskezelő munkacsoport is fog működni, a szociális kérdésekre külön fókuszálva.
- A felmerülő plusz költségvetési forrást igénylő kérdésekre intézkedési javaslat készül.
Karácsony Gergely azt írta, a főváros már létrehozta a maga közterületi munkacsoportját, ahol a rendőrség mellett az érintett kerületek, a közterületi, szociális és egészségügyi szakmai szervezetek egyeztetnek a problémák kezeléséről.