Feljelentést tett a tudományos és technológiai minisztérium a Gondosóra program miatt, 100 milliárdos csalást követhettek el
Göröghné Bocskai Éva interpellációja a Gondosóra programról szólt. Arról kérdezte a tudományos és technológiai minisztert, mi lesz a program jövője, hogyan biztosítják, hogy a szolgáltatás zavartalanul működjön.
Tanács Zoltán miniszter szerint nagyon fontos a téma. A programról azt mondta, hogy az „egy tipikus NER-es jelenség”, jó volt az alapgondolat, aztán ezt kifacsarták, túlárazva erőltették az emberekre. Tanács szerint a piaci becsléseik alapján féláron, de lehet, hogy negyedáron lehet ezt a szolgáltatást biztosítani. Bejelentette: az ügyben feljelentést tett a minisztérium, több mint 100 milliárd forintos hűtlen kezelést és költségvetési csalást követhettek el az ügyben. Tanács bejelentette: ma felmentették a programot irányító Kormányzati Szolgáltató Központ vezetését és a vezetőségi tagok közül többet. Az átmeneti vezetés feladata a szolgáltatás fenntartása lesz. A programot meg akarják őrizni, és a korábbi ár töredékéért hasznos funkciókkal fejlesztik is, kormányzati propagandára pedig nem fogják használni, ahogy az előző kormány tette. A Gondosóra programról itt írtunk bővebben.
