A fürdőszövetség alelnöke szerint csak a föld felszínéig látunk, pedig a föld alatti vízkincsre kéne építeni

Az asztalitenisz világszövetség (ITTF) alelnöki tisztségére pályázott tavaly Kovacsics Imre, aki a Magyar Asztalitenisz Szövetség elnöki posztját társadalmi munkában vállalta el, egyébiránt tucatnyi fürdőt üzemeltetett Magyarországon. Katarba is az asztalitenisz miatt utazott, mint meséli, egy mellette ülő arab kollégával beszélgetett, aki megkérdezte tőle, mivel foglalkozik. „Vízzel”, volt a válasz, a viszontkérdésből pedig kiderült, hogy az asztaltársa olajjal és földgázzal kereskedik. „Na, ez a különbség a víz és az olaj között – mondta Kovacsics –, az én kezemen egy Omega óra van, az önén pedig egy Rolex, gyémántokkal.” Az arab üzletember kijavította, idézi fel a történet végét Kovacsics Imre: „Azt válaszolta nekem, hogy az ő hitük, a Korán szerint az élet ott van, ahol a víz is. Ezek szerint pedig a legnagyobb kincs birtokosai mi vagyunk. Kár, hogy ezt egyáltalán nem használjuk ki.”

A pénteki hírek szerint Több ezren maradtak ivóvíz nélkül Szentendrén a rendszer túlterhelése miatt, Vízkorlátozást vezettek be Veresegyházon is. Harmadfokú vízkorlátozást vezetnek be a Pilisi-medence 14 településén. Gajdos László élő környezetért felelős miniszter szerint pedig tartós vízhiányra kell felkészülni.

Kovacsics Imre azt állítja, hogy huszonöt éve, amióta a termálvízzel foglalkozik, próbálja az aktuális kormányzat valamelyik illetékesének a figyelmét felhívni arra, amire Katarban is emlékeztették: felbecsülhetetlen értéken ülünk, de senki nem nézi komplexitásában a föld alatti vízkincset, csak a maga szempontjából próbálja lefölözni a hasznát.

„A mostani helyzet pontosan megmutatja, hogy a föld felszínéig látunk, csak a folyókban és a tavakban gondolkodunk, pedig azok láthatóan egy ilyen aszályos időszakban nem tudnak megoldást nyújtani”

– mondta a szakember, aki a Szent István Egyetem Gépészmérnöki Karának címzetes docense, volt a Magyar Fürdőszövetség alelnöke, és tanárképző főiskolásként földrajz szakon is tanult. Azt állítja, hogy Magyarországon „több mint nyolcvan százalékban édesvízi »tengeren« ülünk”. Nem arról van szó, hogy ez egy összefüggő vízterület, hanem különböző mélységeken, száztól akár kétezer méterig, víztározó barlangok vannak, azok pedig kvarcvizet, ásványvizet és különböző ásványi tartalmú termálvizet tárolnak.

Kovacsics Imre szerint azáltal, hogy az ötvenes évektől kezdve mindenhol olajat kerestek – de vizet találtak –, több ezer kémlelő kutat fúrtak, tehát a lehetősége is megvannak annak, hogy a vizet a felszínre hozzuk. Csak tisztázni kellene a műtárgyak tulajdonviszonyait; és persze szükség lenne egy átfogó koncepcióra, amivel szerinte nemcsak gazdaságilag, hanem vízügyi, energetikai és környezetvédelmi szempontból is sínre kerülhetne Magyarország.

Közérthető módon a szakember koncepciója abból indul ki tehát, hogy különböző ásványi tartalmú és hőmérsékletű vizeket tárol a föld alatti réteg, ezek évmilliókon keresztül szivárogtak be a földbe az esőzések és a folyók áradásán keresztül. „A gravitáció miatt a föld középpontja felé halad a víz, ha vízzáró réteget talál, ott megreked. Ha megtelnek ezek a barlangok, akkor a víz szivárog tovább lefelé, míg a Föld magasabb hőjétől végül elpárolog. Ahogy a lehetőség is, hogy az értékét kihasználjuk.” A környezetvédelmi és vízügyi szakemberek között ugyanakkor elég általános a vélekedés, hogy a felszín alatti vizekhez nem szabad hozzányúlni, mert az olyan, mintha kiárusítanák a családi ezüstöt

Kovacsics Imre szerint az önkormányzati szektor a termálvízből már megpróbálta levenni a maga hasznát azzal, hogy a fürdőit a vízzel üzemeltette. Mások energetikai célra vagy ásványvíz-értékesítésre használták ki a természeti kincset, de ennek a sokezerszeresét lehetne nyerni. Álláspontja szerint a vizet sokkal hatékonyabban kellene a felszínre hozni, aztán pedig különböző célokra felhasználni, ami a gyógyszeripartól az öntözésig bezárólag széles skálán lehetséges.

Hőenergia: megújuló energiaként fűtésre is használható a termálhő. Kovacsics viszont egy anomáliára felhívja a figyelmet, a mostani szabályozás ugyanis szerinte nem jó. Jelenleg, ha valaki energetikai céllal használja fel a termálvizet, akkor amennyi vizet a kutakból felszív, ugyanannyit vissza is kell préselni egy másik, földalatti vízzáró rétegre. A szakember szerint a víz visszapótlásáról lehetne másképp is gondoskodni, például úgy, hogy a vizet, amelynek a hőjét felhasználták, mesterséges felszíni tavakba vezetik, az várhatóan esővízzel is keveredik. Ha a tárolókból esetleg túlfolyna, mert azok megtelnek, akkor a víz ismét a földbe kerül, tehát az történik vele, ami a természet rendje.

Mezőgazdaság: a mesterséges tavakból pedig lehetne öntözésre használni az így kinyert, ásványokban gazdag vagy tisztított vizet. Kovacsics szerint a mostanihoz hasonló vízhiányos időszakokban az alföldi, homokhátsági termőterületeket ezekből a vízkészletekből lehetne öntözni – nemcsak az esővízre várni –, ezzel pedig magas minőségű zöldségeket és gyümölcsöket lehetne termelni. Az Alföld elsivatagosodását pedig meg lehet állítani öntözött erdőtelepítéssel.

Turizmus: a gyógy- és termálvizek felhasználása most is történik. De a mostaniak helyett egyedi, speciális központokat kellene kialakítani.

Gyógyászat: a termálvízből kinyert ásványokat számos területen lehet hasznosítani, és ez ugyanúgy igaz a kozmetikai iparágra is. Kovacsics Imre külön kitért az ásványvízre is, szintén az arab országokban tett látogatásainál állapította meg sokadjára, hogy szinte csak olasz és francia vizekkel kínálják a vendégeket, miközben a magyar ásványvíz világbajnoki címet tudhat magáénak – csak már nem magyar vállalatnak termel hasznot.

Kovacsics Imre joggal érzi úgy, hogy a téma soha nem volt annyira aktuális, mint most. Mint mondja, utolsó kísérletként miniszterelnöknek is bemutatná elképzeléseit és megoldásait. Nyilván ez több minisztériumot is érintene, de azt állítja, hogy a már említett, meglévő, de ki nem használt infrastruktúrát felmérve, egy év alatt ki tudna dolgozni egy komplett rendszert.

Két éven belül szerinte akár már ezer mesterséges tavat lehetne így létrehozni, öt éven belül pedig akár tízezret.

„Egy jó csapat kell, de nem kizárólag államtitkárokkal és politikusokkal, mert eddig mindig így rekedt meg a folyamat, és kerültek valamelyik minisztériumi fiókba az elképzeléseim, hogy ott is maradjanak” – mondja Kovacsics, aki a területek gyakorlati szakemberei mellett jogászokat és jogalkotókat, illetve a Magyar Tudományos Akadémiát is bevonná a rendszer kidolgozásába. Meggyőződése, hogy egy ilyen elképzelést az Európai Unió is támogatna, hiszen vízgazdálkodásról, környezetvédelemről és megújuló energia felhasználásáról van szó. „Innentől senkitől nem függenék, és valóban többet érne ez a gazdagság, mint a gyémánttal kirakott Rolex.”