Navracsics Tibor gratulált a Tisza Párt alkotmánybíró-jelöltjének

„Gratulálok. Sonnevend Pál kiváló jelölt” – osztotta meg véleményét az újonnan jelölt alkotmánybíróról Navracsics Tibor fideszes politikus szombaton a Facebookon. A posztot a Hvg.hu vette észre, és az annyiban különös, hogy a Fidesz álláspontja az alkotmánybírói 70 éves korhatárról, és az emiatt mandátumukat vesztő bírákról jóval sarkosabb.
A párt szombati közleményében arról írt, Hende Csabát – aki helyére Sonnevend kerülhet, ha a Tisza Párt frakciója hétfőn megszavazza a parlamentben – illegitim módon távolították el. Ennek megfelelően utódja is illegitim lesz a szemükben. Alkotmányjogi panaszt és normakontrollt is kezdeményeztek az Alaptörvény módosítása ellen az Alkotmánybíróságon, az új tag jelölésében és megválasztásában a Fidesz nem vesz részt.
A Hvg.hu emlékeztet, a parlament igazságügyi bizottsága a tervek szerint hétfő reggel jelöli az új alkotmánybírót, akiről még aznap szavazhat az Országgyűlés, majd az új tag esküt is tehet.
A miniszterrel Tusványoson a Telex is tudott beszélgetni. Elmondta, rendszeresen beszélget Orbán Viktorral és azt reméli, hogy most van lehetősége befolyásolni a Fidesz irányát, viszont úgy látja, hogy a megújulás csak a pártot évtizedek óta irányító Orbánnal lehetséges. A volt minisztert arról is kérdeztük Tusványoson, hogy miért nem ment el a Sulyok Tamás melletti tüntetésre, illetve hogy szerinte is önkényuralmat épít-e Magyar Péter és a Tisza Párt, ám ezekre nem szeretett volna válaszolni. A volt miniszter – aki a választás óta markánsan eltérő álláspontot képvisel pártjától – Tusványoson arról is beszélt, a tehetős középosztály „úgy érezte, hogy elvettük előle a levegőt”, és hogy erőteljesebben vissza kell térni a polgárság képviseletéhez, ami számára centrumpolitikát jelenti.



