Divinyi Zsombor: Nem vagyok senkinek a strómanja

Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

Írásos nyilatkozatot küldött a Telexnek Divinyi Zsombor, miután pénteken Hadházy Ákos posztja nyomán vita alakult ki arról, hogy őt választották az Országgyűlés Hivatalának főigazgatói posztjára.

Forsthoffer Ágnes július elején jelentette be, hogy a történész, politológus, közgazdász Divinyit választották ki a posztra jelentkező 94 pályázó közül. A házelnök hangsúlyozta, fontos volt számára, hogy a legmegalapozottabb döntés szülessen, és megtalálják a szakmailag és emberileg legalkalmasabb jelöltet, ebben HR-specialisták is segítették egy többkörös kiválasztási folyamatban.

Több mint három héttel a bejelentés után Hadházy Ákos volt országgyűlési képviselő a közösségi oldalán arról írt, hogy „úgy tűnik, egy NER-es kislovag »üzletember« lett az Országgyűlés Hivatalának új főigazgatója”. A volt képviselő egy hozzá beérkezett levél alapján írta a bejegyzését, amiben többek között azt állították, hogy „Divinyi Tiborczék egyik táskás embere”.

A bejegyzése után nem sokkal Magyar Péter miniszterelnök a Facebookon közzétett egy Hankó Balázst is említő bejegyzést, melynek végén ez állt:

„A TISZA közösségének eközben arra is figyelnie kell, hogy a maffia másod- és harmadrendű kiszolgálói ne tudjanak átzsilipelni. Ez hitelességi kérdés. A rendszerváltás hitelességének a kérdése”.

Azt, hogy a miniszterelnök Hadházy Ákos bejegyzése alá is kommentelt a 24.hu vette észre. Magyar Péter ezt írta Hadházy Divinyiről szóló posztjára:

„Divinyi Zsombor tudomásom szerint nem lett állományba véve. És szerintem nem is lesz. Házelnök asszony fog erről tájékoztatást adni”.

Később Forsthoffer Ágnes is hozzászól a közösségi oldalán az ügyhöz:

„A tényeken alapuló, objektív újságírást becsülöm. A valóság vizsgálatát mellőző, politikai botrány keltésére alkalmas közösségi média posztokat elítélem.”

Divinyi ezek után pénteken este hosszú nyilatkozatot juttatott el szerkesztőségünkhöz, amiben arról írt, hogy Hadházy bejegyzése egy névtelen levélen alapul, amelynek állításait a volt képviselő saját szavai szerint sem tudta ellenőrizni, őt pedig a közzététel előtt nem kereste meg, hogy lehetőséget biztosítson neki a válaszadásra.

Nem vagyok és soha nem voltam senkinek a „strómanja” – írta.

Szerinte a cégét saját pénzből vette, piaci alapon, a közbeszerzéseiket pedig másokkal versenyezve nyerték el. Azt írta, hogy a róla megfogalmazott állítások valótlanok, ezért jogi lépéseket tesz a megfogalmazójával szemben.

Azzal zárt a nyilatkozatot, hogy az Országgyűlés Hivatalának főigazgatói posztjára meghirdetett pozícióra annak a tudatában jelentkezett, hogy „egy hivatali pozícióra jelentkezem”, de pénteken kiderült számára, hogy „ez nem teljesen így van”. Azt írta nem volt felkészülve arra, hogy politikai csatározások eszközévé válik, és nem is erre jelentkezett. „Nem töltöm be a főigazgatói pozíciót” – írta, de azt nem, hogy ez a saját vagy más döntése volt-e.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!