Megvan az Országgyűlés Hivatalának új főigazgatója

Divinyi Zsombort jelölöm az Országgyűlés Hivatalának főigazgatói tisztségére – jelentette be Facebook-oldalán Forsthoffer Ágnes házelnök. Elődje, Such György közös megegyezéssel, 13 év után távozott a posztjáról.
A házelnök azt írta, hogy fontos volt számára, hogy a legmegalapozottabb döntés szülessen, és megtalálják a szakmailag és emberileg is legalkalmasabb jelöltet. A munkakör betöltésére kiírt, nyílt pályázatra 94-en nyújtották be jelentkezésüket.
A több körös kiválasztási folyamatot független HR specialisták segítették.
Divinyit Forsthoffer röviden be is mutatta. Divinyi Zsombor történész, politológus, közgazdász több, mint 10 éves felsővezetői tapasztalattal rendelkezik. Államigazgatási területen és versenyszférában egyaránt komoly sikereket ért el. Közigazgatási szakvizsgával és közbeszerzési referens végzettséggel is rendelkezik, írta a házelnök.
Forsthoffer Ágnes közölte, hogy Divinyi feladata lesz többek között a meglévő stabil szakmai alapokra építkező, de a modern kori kihívásoknak egyre inkább megfelelő hivatal vezetése, a munkatársak megbecsülésén alapuló szervezeti kultúra erősítése,
a politikai semlegesség, a transzparens működés biztosítása.
Divinyi Zsombor csütörtökön már be is mutatkozott a házbizottsági ülésen. Várhatóan július 15-én kezdi meg hivatalvezetői tevékenységét.