Két éjszaka 9,5 millió forintból – kiderült, mennyi közpénz ment el Szalay-Bobrovniczky Kristóf külföldi útjaira
A 2022 nyári NATO-csúcs alatt hat lakosztály áráért, több mint 9,5 millió forintért szállt meg Szalay-Bobrovniczky Kristóf akkori honvédelmi miniszter és ötfős delegációja Madrid legelőkelőbb szállodájában – derült ki a Honvédelmi Minisztérium 24.hu közérdekű adatigénylésére adott válaszából.
A lap azt írja, Szalay-Bobrovniczky ezzel már minisztersége elején összehozta egyik legdrágább útját. A legdrágább szobát 2025 decemberében a Magyar-Török Felsőszintű Stratégiai Együttműködési Tanács ülésekor foglalták le a honvédelmi miniszternek és egyfős delegációjának: az isztambuli Four Seasons hotelben
kettejüknek 4,3 millió forintba került egy éjszaka.
Az adatigényléssel kiderült az is, hogy Szalay-Bobrovniczky honvédelmi miniszterként 35 különböző ország 51 különböző városába látogatott el. Szinte kizárólag honvédségi géppel repült, a közeli országokba is, és az esetek nagy részében ötcsillagos szállodákban szállt meg delegációjával. Azt, hogy pontosan kik utaztak vele például a madridi NATO-csúcsra, nem lehet tudni. A magas szállodaköltség viszont azért is érdekes, mert a vonatkozó jogszabály az államtitkároknak, kormánybiztosoknak és a kabinetfőnököknek éjszakánként 400 eurós, tehát nagyjából 140-150 ezres felső összeghatárt engedélyez, ezt csak külön indoklással írhatja felül a közigazgatási államtitkár.
A lap azt is megtudta, hogy Szalay-Bobrovniczky ezeken felül a külföldi kiküldetésért igényelhető 40 eurós, vagyis körülbelül 15 ezer forintos napidíjért is lehajolt egyetlen tusványosi út kivételével. Mindez azért is érdekes, mert Szalay-Bobrovniczky az Orbán-kormány egyik legtehetősebb minisztere volt, honvédelmi miniszterként közzétett első vagyonnyilatkozatában például egymilliárdos megtakarítást rögzített.
A 24.hu teljes cikkét előfizetésért cserébe itt tudják elolvasni.



