Pócs János szerint nem lefutott még a meccs a Fideszben Bóka János frakcióvezetővé választásáról

Pócs János szerint nem lefutott még a meccs a Fideszben Bóka János frakcióvezetővé választásáról
Bóka János az Országgyűlés plenáris ülésén 2026. július 21-én – Fotó: Huszti István / Telex
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

Nem vehetjük biztosra, hogy Bóka János váltja Gulyás Gergelyt a Fidesz frakcióvezetői posztján – erről beszélt a Telexnek Pócs János. Az ellenzéki párt kedden elnökségi- és frakcióülést tart, ekkor döntenek a párt új frakcióvezetőjének személyéről.

Pócs Jánost a parlamenti ülés egyik szünetében kérdeztük arról, hogy milyen karakterű frakcióvezetőben gondolkodnak, a képviselő pedig ironikusan azzal indított: „Magyar Péter klónját egyelőre nem találjuk a frakcióban, annyira még nem vagyunk mélyponton” – mondta, majd úgy folytatta: „De aki felkészült, naprakész, miniszter volt és nem miniszterfeleség, az Bóka János. Én is rá fogok szavazni”.

A kérdésre, hogy ezzel biztosnak vehetjük-e a volt európai uniós ügyekért felelős miniszter frakcióvezetői megválasztását, Pócs azt mondta: nem, vannak még viták a személyekről, és szerinte minden frakciótársának megvan erről a maga véleménye. Hogy ki lehet Bóka fő kihívója, arra Pócs azt válaszolta, hogy ez kiderül a frakcióülésen.

A Fidesz azután választ frakcióvezetőt, hogy múlt hétfőn lemondott posztjáról Gulyás Gergely. Távozását azzal indokolta, hogy az Alaptörvény-módosítás miatt a következő ciklusban már nem lehet képviselő. A képviselőcsoport új vezetőjét az Egyesült Államokban rendezett foci-vb-ről hazatérő Orbán Viktor jelenti be szerda délelőtti sajtótájékoztatóján.

Bóka János jelenlegi frakció-helyettes neve hamar felmerült a lehetséges személyek között, sajtóértesülések szerint Orbán is őt támogatná. Mióta megjelentek az erről szóló hírek, Magyar Péter többször odaszúrt Bókának. Kedden a felszólalásában például „egykori SZDSZ-es, mostani fideszes csődbiztosnak” nevezte, aki azért dolgozott, hogy Magyarország ne kapja meg az uniós forrásokat. Magyar egy ponton úgy fogalmazott, hogy Bóka semmitmondó beszédéhez képest Gulyás Gergely „egymaga volt a hurrikán”.

Pócs János a keddi ülésnapon egyébként már a hagyományos szemüvegét viselte, nem azt a kamerával felszerelt Ray-Ban Metát, amiben hétfőn jelent meg a parlamentben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!