Nyomozók jelentek meg a Fidesz szervereit biztosító központban, az NKA-üggyel kapcsolatban zajlik a nyomozás
„Az ügyészség nyomozói előzetes bejelentés nélkül megjelentek a Fidesz szervereit biztosító központban azzal a szándékkal, hogy lefoglalják a párt teljes kommunikációs rendszerét és adatbázisait” – írja az MTI-nek küldött közleményében Havasi Bertalan, a Fidesz kommunikációs igazgatója. A közleményt a Fidesz Facebook-oldalán is megosztották.
Havasi szerint ilyenre 1990 óta nem volt példa Magyarországon. „A Tisza Párt terve, hogy a Fideszt és vele az önkénnyel szembeni ellenállást politikai eszközökkel felszámolja, kudarcot vallott. Ezért a Tisza Párt most a Fidesz jogi ellehetetlenítésére tesz kísérletet” – írják a közleményben.
A Telex megtudta, hogy az NKA pénzosztásaival kapcsolatban, hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények miatt zajlik eljárás, a szerverek lefoglalását megerősítette szerkesztőségünknek Bodó Marianna, a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szóvivője. Későbbre ígértek részletes tájékoztatást.
A Központi Nyomozó Főügyészség arról tájékoztatta a Telexet, hogy „eljárási cselekményeket nem a Központi Nyomozó Főügyészség és az alárendeltségébe tartozó regionális nyomozó ügyészségek végzik”.
A hírre Magyar Péter is reagált: „A Fidesz saját tájékoztatása szerint a mai napon házkutatást és lefoglalást hajtottak végre nyomozók Orbán Viktor pártjának szerverei kapcsán. Várjuk az ügyészségi tájékoztatót” – írta a Facebookon a miniszterelnök.
A hírről Orbán Balázs is beszámolt a Facebookon. „Hogy készüljön az ember: lesz még választás Magyarországon, vagy mindenki börtönbe megy, aki el mer indulni a Tisza ellenében? Tessék nyíltan megmondani” – kérdezte a fideszes képviselő.
Kollégánk a parlamentben arról kérdezte a fideszes képviselőket, hogy mit tudnak az ügyről. Radics Béla azt mondta, ő is most olvasta a hírt, de hogy milyen ügyről van szó, azt nem tudta, Takács Péter pedig tőlünk értesült róla. Radics azt is hozzátette, hogy az eljárás „a legrosszabb kommunista-állampárti időket idézi”, szerinte a Tisza politikailag nem tudta kiiktatni a Fideszt, ezért nem maradt más eszközük, mint hogy diktatórikus eszközökkel próbálják megfélemlíteni a pártot és a vezetőit.
„Magyarországon ma nem elszámoltatás, hanem leszámolás zajlik” – reagált Lázár János. A volt építési és közlekedési miniszter nagyon aggasztónak nevezte, hogy fideszes szavazók adataihoz akar hozzáférni az ügyészség, ez szerinte „életveszélyes és abszolút a demokratikus politikai kultúrával szemben áll.” Hozzátette: az ügyészség nem mondja meg pontosan, hogy mit csinál, fideszes adatokban „matat jelen pillanatban”.
A részletekkel kapcsolatban Havasi Bertalant, Hankó Balázst, a Fidesz sajtóosztályát, a Budapesti és Országos Rendőr-főkapitányságot és a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt is megkerestük. Amint válaszolnak, frissítjük cikkünket.
Molnár Áron színész-aktivista április 23-án számolt be először arról, hogy egy állami kifizetőhelyről milliárdokat utaltak ki a Fidesz gazdasági, közéleti és művészeti holdudvarának. Az ennek hatására az NKA oldalára is felkerült listából tisztán látszott, hogy nagyon sok, Fideszhez közeli alkotó kapott az NKA bizonyos kiemelt kulturális keretéből kirívóan nagy összeget, 500 millió forintot kapott például Mága Zoltán hivatalos fotósa. A támogatások mintázataiból emellett az látszott, hogy a kiosztott pénzek nagyrészt a Fidesz választási érdekeit szolgálták. Az NKA körüli botrányokról ebben a cikkünkben írtunk, és arról is beszámoltunk, hogy Mága Zoltán kért 500 milliót a minisztériumtól, hogy a Fidesznek kampányoljon, Hankóék odaszóltak az NKA-nak, hogy teljesítsék.
Június végén a Kecskeméti Járásbíróság csütörtökön egy hónapra letartóztatásba helyezte Bús Balázst, a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) volt alelnökét és elrendelte Ughy Attila, a Lechner Tudásközpont akkori – majd a botrány után hirtelen távozó – tanácsadójának a letartóztatását is. A volt fideszes polgármester vezette a Kiemelt Kulturális Programok Ideiglenes Kollégiumát is. Letartóztatásba került a kollégium másik két tagja is, valamint az NKA-nál futó pályázatok lebonyolításával megbízott intézmény, a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő (NKTK) főigazgatója és kabinetvezetője. Mindegyikőjüket különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével gyanúsítják. Az érintettek fellebbeztek, de a Kecskeméti Törvényszék helybenhagyta az elsőfokú döntést, így letartóztatásban maradtak az NKA-botrányban érintett szereplők.
A gyanú szerint ugyanis az NKA döntéshozó testülete 2024 decemberétől a törvényeket és szabályokat durván megszegve 1079 db, mindösszesen 17 milliárd forintot meghaladó összegű támogatásról döntött.



