„Beszélgettem sokakkal, rengeteg emberrel, (…) Áder János is köztük volt” – mondta el a Médiapiacnak adott hétfői interjújában Menczer Tamás, a Fidesz korábbi kommunikációs igazgatója, parlamenti képviselője. Az említett beszélgetések bizalmasak voltak, nem mondta el, miről volt szó ezekben. Menczer a Fidesz számára nagy vereséggel végződő országgyűlési választások után feltette a fontos kérdéseket, ő maga rendben van-e. Azt felelte, úgy érzi, magánéletileg igen, és a „belső struktúrák is stabilak” benne.
Orbán Viktorral is beszélt már vagy háromszor a választás óta, a Fidesz elnöke megkérdezte tőle, akar-e még politizálni. „42 éves vagyok, és én úgy érzem, nekem van még dolgom”, ezt felelte, és szerinte a volt kormányfő is „efelé ösztönzött engem”.
A nagy fideszes figurák felszívódásáról azt mondta, nagyra tartja a BYD-hez igazoló Szijjártó Péter volt külügyminisztert, vagy épp a frakcióvezetésről lemondó Gulyás Gergelyt, de érzékeli az utcán, hogy a Fidesz-tábor elvárja, hogy „valaki időnként jöjjön, két egyenes mondatban képes legyen azt mondani, emberek, én rendben vagyok”.
Menczer továbbra is védte az interjúban a Tisza Pártnak tulajdonított adótervek narratíváját, amikről bíróság mondta ki, hogy hazugságok. Szerinte ő soha nem erre hivatkozott, hanem a Tisza közeli személyek nyilatkozataira, például Felcsúti Péterre.
„A közbeszéd durvulásában a politikusoknak, nyilván nekem is megvan a felelősségem” – ismerte el a politikus. Szerinte nem volt korábban olyan típusú közbeszéd, ami Magyar Péter politikába való belépésével megjelent. „Nyilván voltak hibáink” – mondta, de a kritikáknak kell, hogy legyenek kereteik és korlátjaik. „A Tisza és Magyar Péter egyre feljebb tolja a gyűlöletkeltést”, és szerinte „a Tisza kormányon is képes lehet polgárháborús állapotokat előidézni”.
A 2024. decemberi pécsi gyermekotthonos „kicsizésről” azt mondta, nem tartja hibának, „mert én egy gonosz emberrel szemben léptem fel” – jellemezte Magyar Pétert. Menczer szerint ő nem mondott ki trágár szót, nem igaz az sem, hogy kiabált (a lenti videón leellenőrizhető). A gyengéket úgy lehet megvédeni szerinte, hogy az ember odaáll. „Nem provokáltam, az igazságot mondtam el neki” – folytatta. „Jobban csinálnám” – mondott mindössze annyit rá, másképp cselekedne-e egy pécsihez hasonló helyzetben most.
„Balásy Gyula miatt vesztettünk” – írta korábban Menczer a kormány kommunikációs gépezetének végrehajtójáról. A megbízásokat adó Miniszterelnöki Kabinetiroda miatt az interjúban Rogán Antal exminiszter neve is felmerült „Rogán Antalról sok mindent lehetne, sok jelzőt”, de az ostobát nem – magyarázta Menczer. „Egészen furcsa előadásnak” nevezte Balásy Kontroll-interjúját, amiben felajánlotta cégeit az államnak.
Menczer emiatt arról beszélt, voltak a közösségükben méltatlan emberek, jobb közösséget kell ezután építeni. Mesélt egy anekdotát egy polgármesterből lett fideszes képviselőről, aki a Lendvay utcai pártközpontban mesélte neki, hogy az utcán sétálva közölte vele több járókelő: menjen abörtönbe. Menczer kiáll a volt képviselőtársai mellett, „ezek tisztességes emberek, úgy, mint én”, sokan egzisztenciális problémákkal néznek most szembe. Sok tisztességes ember volt, „ezek az emberek ezt nem érdemlik meg, amit a tiszásoktól kapnak”.
„Nem láttam lopást, ha láttam volna, feljelentést kellett volna tennem” – mondta. Őt is zavarta, ha „valakinek 50 milliós retikülje van vagy 1 milliós topánkába járkál”, de ezekről csak a hírekben hallott.
A Fideszt utólag kemény kritikákkal illető Navracsics Tiborról és Ferencz Orsolyáról azt mondta, „én mindig óvatos vagyok azokkal, akik egy választási vereség után megokosodnak”, és mindenkit erre int. Látja egy részét annak, amit mondanak, van alapja a kritikának, „nem tökéletes a közösségünk”. Orbán Viktort „hatalmas politikai alaknak” tartja, ő tudja, mikor és hol kell lennie, és ott lesz, amikor és ahol kell. „Én ugyanott állok, ahol álltam, én nem ugrálok, és nem forgatom a köpönyegemet” – mondta. Ha Orbánnak szüksége lesz rá, számíthat rá.
Nem tartja kudarcnak, hogy Orbán „tisztelettel kérte”, hogy adja vissza a parlamenti mandátumát. Ez nincs ellenére, mivel lekerült róla a mindennapi harc és a saját pártja is – bár ezt nem megtagadásként kell értelmezni. „Más főnöknek nem kívánnék dolgozni a politikában” – mondta. Magáról elmondta, vannak még tartalékai, és most a háttérben segíti a Fidesz-frakció munkáját. A teljes interjút itt nézheti meg:



