Lázár János egykori helyettese lett Áder alapítványának főigazgatója, Freund Tamás is helyet kapott a kuratóriumban

Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

Több személyi változás is történt Áder János Kék Bolygó Alapítványánál – tudta meg az RTL Híradó. Az alapítvány új főigazgatója az a Csepreghy Nándor lett, aki 2022-től Lázár János miniszterhelyettese volt. Martonyi János volt fideszes külügyminiszter mindeközben lemondott a kuratóriumi tagságáról – az RTL-hez eljutott bírósági papírok szerint az ő helyére Freund Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) nemrég leköszönt elnöke került. A változások bejegyzését június 17-én kérelmezték, a bíróság pedig egy hete hagyta jóvá.

Csepreghy egyébként korábban az alapítvány operatív vezetésében is részt vett, erről összeférhetetlenség miatt le kellett mondania, amikor Lázár mellé került. Elmondása szerint most havi nettó kétmillió forintot kap majd a pozíciójában. Martonyi az RTL-nek azt mondta, tagságáról ő mondott le és döntésének nincs köze a kormány és az alapítvány között kialakult konfliktushoz.

A Magyar Péter és Áder János közötti csörte pár nappal ezelőtt kezdődött, azután hogy Áder alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását. Magyar szerint azért, mert Áderék „a Kék bolygó, vagy nem tudom milyen bolygó alapítványból lapátolták ki a pénzt, közpénzt évek óta”. Erre Áder János felszólította a miniszterelnököt, hogy hétfőig mutasson bizonyítékot az általa elkövetett törvénysértésre, vagy kérjen bocsánatot.

Pénteken Magyar megismételte, hogy „Áder János egy igazi közpénzhorgász”, aki „adófizetői milliárdokon felújított villában lakik, milliárdos alapítványt vezet és milliárdokat szór el rendezvényekre”. „Továbbra is várom a bizonyítékokat vagy a bocsánatkérést” – reagált pénteken Áder János a Telex kérdéseire, majd erre válaszul drónvideón mutatta meg Magyar a volt köztársasági elnök, közpénzen felújított villáját. Arról itt írtunk bővebben, hogy mely ügyekre gondolhatott Magyar Péter, amikor közpénzhorgásznak nevezte Áder Jánost.

A miniszterelnök vasárnap már arról írt, hogy Áder alapítványa az áprilisi választás előtt még 7 milliárd forint közpénzt kapott a korábbi 18 milliárd mellé. Áder alapítványa ezt már szánalmas vergődésnek nevezte, mondván, az állami támogatásról „mintegy száz cikk, tudósítás született az elmúlt egy évben.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!