Magyar Péter a Kutyapárt videóját osztotta meg Áder villájáról
Magyar Péter miniszterelnök nemrég drónvideón mutatta be Áder János volt köztársasági elnök villáját. Kovács Gergely XII. kerületi polgármester szombaton felfedte, hogy a miniszterelnök valójában a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) négy éve készült videóját töltötte fel a közösségi oldalára, csak a feliratokat levágta róla.
Kovács Facebook-bejegyzésében részletezte a felvétel elkészítésének körülményeit. Állítása szerint nagyjából 10 méterre álltak meg a háztól, és a telefon kameraképén figyelték, ahogy megindulnak feléjük a TEK-esek. Mint írta, „a TEK-esek jó arcok voltak”, mert elhitték nekik, hogy ez egy olyan drón, amiben nincs is SD-kártya, amit ki tudtak venni a gépből, mire odaértek. A helyszínre érkező rendőrök lefotózták a kutyapártosok drónját, később kiszabtak 50 ezer forintnyi bírságot, illetve egy NAV-vizsgálat is indult az ügyben, ami arra irányult, hogy a drónt irányító férfi egyéni vállalkozásának vajon melyik tevékenységi köre tette lehetővé a felvételek elkészítését. „Semelyik” – válaszolta meg a kérdést Kovács a posztjában.
Kovács szerint valóban módosították a telek beépíthetőségét, hogy nagyobb házba költözhessen Áder János, ugyanis hozzácsapták az ingatlant a Normafa-törvény hatálya alá tartozókhoz, „különösebben nem törődve azzal az aprósággal, hogy a Normafa azért picit odébb van”.
Magyar Péter és a volt köztársasági elnök üzengetése azután kezdődött, hogy Áder János alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását. Magyar szerint azért, mert Áderék „a Kék bolygó, vagy nem tudom milyen bolygó alapítványból lapátolták ki a pénzt, közpénzt évek óta”. Erre Áder János felszólította Magyar Pétert, hogy hétfőig mutasson bizonyítékot vagy kérjen bocsánatot. Pénteken Magyar megismételte, hogy „Áder János egy igazi közpénzhorgász: adófizetői milliárdokon felújított villában lakik, milliárdos alapítványt vezet és milliárdokat szór el rendezvényekre”. „Továbbra is várom a bizonyítékokat vagy a bocsánatkérést” – válaszolta pénteken Áder János a Telex kérdéseire, majd erre érkezett Magyar Péter videója Áder villájáról. Arról itt írtunk bővebben, hogy mely ügyekre gondolhatott Magyar Péter, amikor közpénzhorgásznak nevezte Áder Jánost.