Az alkotmánybírák a Magyar Közlönyből tudták meg, hogy nem költöznek a József főhercegi palotába
„Az Alkotmánybíróság a Magyar Közlönyből értesült arról, hogy a kormány nem támogatja az Alkotmánybíróság József főhercegi palotába költözését” – írta a HVG kérdésére az Alkotmánybíróság (AB), amikor a lap a kormány múlt heti döntésére kért reakciót tőlük.
A múlt csütörtöki Magyar Közlönyből derült ki, hogy a kormány felülvizsgálja az állami intézmények költöztetéseit a budai Vár épületeibe, és a Nemzeti Hauszmann Program, illetve a Budavári Palotanegyed megújítására vonatkozó beruházásokat is átnézik. Itt szerepelt az is, hogy a kormány „az Alkotmánybíróság egykori József Főhercegi Palota épületében történő elhelyezését nem támogatja.”
A budavári Szent György téri József főhercegi palota újjáépítése már öt éve zajlik, jelenleg közel 100 milliárd forintos büdzsénél tart, és nehéz megmondani, mikor zárulhat le. A most is zajló negyedik ütem ára bruttó 13,5 milliárd forint, amiből csak a „reprezentatív terek előkészítő kivitelezése” valósul meg, ami nem tartalmazza a belsőépítészeti költségeket és a berendezést. Az Alkotmánybíróság ideköltöztetését 2023-ban jelentették be.
A HVG emlékeztet, az Orbán-kormány egy 2025-ös törvénymódosítása szerint 2028. január 1-től a Szent György tér 4. szám alatti József főhercegi palota az Alkotmánybíróság hivatalos székhelye. Ezt egy újabb törvénymódosítással még átírhatja a Tisza-kormány, de az is benne van a pakliban, hogy így marad: 23 évig legalábbis az Alkotmánybíróság törvényes székhelye egy olyan esztergomi épület volt, ahol a testület valójában soha nem működött.