A József főhercegi palotába költözhet az Alkotmánybíróság
2023. március 9. – 21:43
A budai Várban található József főhercegi palotába költözik majd a tervek szerint az Alkotmánybíróság, írta a Mandiner.
A lap szerint az a cél, hogy az osztrák, cseh és szlovák társintézményekéhez hasonló helyszínen működjön az AB. A testület jelenlegi bázisa, a budai Donáti utcában található háromszintes, 1970-es években épült vasbeton szerkezetű irodaház.
A új székhelyként kinézett épület rekonstrukciója még 2021 júliusában kezdődött, a fővállalkozó a Magyar Építő Zrt. A palota a Nemzeti Hauszman Program keretében újul meg, és a Várkapitányság adott rá megbízást.
A palota neoreneszánsz kertje és egykori istállóépülete bárki által látogatható lesz, ez utóbbiban turisztikai programokat is kínál majd az AB. A hagyományokat folytatva a teljes ülés eredeti, csepp alakú tárgyalóasztala is helyet kap az új épületben, valamint a testület 33 éves történetét megörökítő kiállítás is látogatható lesz.
A második világháborúban súlyosan megsérült palotát 1968-ban bontották le, az akkori indoklás szerint azért, mert már nem illett a vár klasszicista összhatásába. Az épület korábbi neve Teleki-palota volt, és 1787-89 között épült, majd 1902-ben egy nagyobb átépítésen esett át.