Vége az egészségügyi dolgozók nyilatkozatstopjának, megnyitják a kórházakat a sajtó előtt
Az Egészségügyi Minisztérium a Semmelweis-nap alkalmából lehetővé teszi, hogy az egészségügyi dolgozók nyilatkozhassanak a sajtónak – írja az MTI.
A közleményben idézték Hegedűs Zsolt egészségügyi minisztert, aki úgy fogalmazott, „ahhoz, hogy a magyar egészségügyben őszinte, a szakmai erényekre büszke és a hibákkal szembenézni képes kommunikáció alakulhasson ki, az elhallgattatás rezsimjét meg kell haladnunk. Ezért az Egészségügyi Minisztérium a mai nappal felszabadítja az orvosokat, egészségügyi dolgozókat a nyilatkozási tilalom alól, és megnyitja a kórházakat a sajtó előtt”.
Hegedűs Zsolt utasította az Országos Kórházi Főigazgatóság frissen kinevezett igazgatóját, Tótth Árpádot, hogy gondoskodjon az egészségügyi intézmények transzparenciájáról. Az intézményeknek a sajtómegkeresések megválaszolásakor szakmailag megalapozott, tárgyszerű válaszokat kell adniuk, a válaszokban kerülni kell a politikai állásfoglalást, de a szakterületüket érintő kérdésekben megfogalmazhatnak véleményt.
Az utasítás szerint az országos kórház-főigazgatónak gondoskodnia kell arról is, hogy az állami fenntartásban lévő egészségügyi intézmények a sajtó megkereséseit folyamatosan fogadják, és mielőbb megválaszolják.
Hegedűs Zsolt arra is utasította az Okfő vezetőjét, hogy az intézményekbe a sajtó méltányos szabályok szerint beléphessen, a betegek személyiségi jogai és méltósága megvédése mellett felvételeket készíthessen. Az Okfő által fenntartott intézményeknek a nyilvánosságot korlátozó belső szabályaik felülvizsgálatát két héten belül el kell végezniük – tették hozzá.
Hegedűs Zsolt utasította az Országos Mentőszolgálat, a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ, a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő és az Országos Vérellátó Szolgálat vezetőit is, hogy a sajtó megkereséseit folyamatosan fogadják, és minél előbb válaszolják meg.
Közben a minisztérium etikai állásfoglalást készített az orvosok közösségimédia-használatáról és nyilvános online egészségügyi kommunikációjáról. Bár az állásfoglalás még nem a hivatalos etikai kódex része (a hatályos szabályozás értelmében az etikai normatívákért még az Egészségügyi Tudományos Tanács felelős), egy fontos lépés a nyíltabb kommunikáció irányába.
Hegedűs Zsolt többször is hangsúlyozta, hogy a bizalom alapja minden rendszerben a következetes, átlátható és őszinte kommunikáció. Az általa megvalósítani kívánt tanuló egészségügy része a transzparens kommunikáció, amire már a miniszteri meghallgatásán is célzott.
Az újságírás egyik alapvető funkciója, hogy információkat szolgáltasson az embereknek a dolgokról, bemutassa a valóságot. Magyarországon a kormány hosszú évek óta vasszigorral tartotta kézben az egészségügyi dolgozók kommunikációját.