A térség tiszás képviselője szerint éjfélig helyreáll a vízellátás Szadán
László Endre Márton, a térség tiszás képviselője Szadán járt, és videóban számolt be az aktuális fejleményekről. A politikus közölte, hogy a Magyar Honvédség négy teherautóval segít a Duna Menti Regionális Vízmű Zrt.-nek megtölteni a technikai medencéket, a főváros pedig küldött három tartálykocsit, és dolgozik a DMRV tartálykocsija is. Elmondása szerint jól emelkedik a vízszint a tartályokban, bizakodnak, hozzátéve, hogy a honvédségi zacskós vizek háromnegyedét már elvitte a lakosság. László a környékbelieket arra kérte, hogy takarékoskodjanak a vízfogyasztással.
Egy későbbi videójában azt mondta, hogy Veresegyházon elmúlt a vízhiány, Szada egy részén is van már víz a csapokban, és arra számítanak, hogy nagyjából éjfélig helyreáll a vízellátás Szadán, ahol nemrég harmadfokú vízkorlátozást rendeltek el. László arról is beszélt, hogy a Honvédség 7 ezer adag zacskós vizet vitt Szadára, amit a helyi szadai közösségi piacnál lehet átvenni.