Orbán: Elindult a tiszás politikai leszámolás, Hajdu János minden hazáját szerető ember számára példakép

Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!


Orbán Viktor Facebookon reagált a hírre, hogy gyanúsítottként hallgatták ki Hajdu Jánost, a TEK volt főigazgatóját az aranykonvoj-ügyben. A Fidesz elnöke azt írta, hogy elindult a tiszás politikai leszámolás, a miniszterelnök utasítására eljárást indítottak Hajdu János tábornok, a TEK korábbi parancsnoka ellen. Orbán szerint a háború kitörése óta Ukrajnába és Ukrajnából többezer milliárd forint értékű valuta és arany áramlott keresztül az ukrán titkosszolgálat és az ukrán katonák közreműködésével Magyarországon.

„A magyar hatóságok ennek véget vetettek, és a TEK közreműködésével elfogtak egy ukrán szállítmányt. Minden rendes országban ezért kitüntetés és elismerés járna, Magyarországon hatósági zaklatás” – írta, majd hozzátette:

„A mostani magyar kormány az ukránok érdekében jár el. Hajdu János minden hazáját szerető ember számára példakép. Kiállunk melletted, tábornok úr!”

Hétfői közleménye szerint gyanúsítottként hallgatta ki a Terrorelhárítási Központ éléről május végén felmentett Hajdu János volt rendőr altábornagyot az ukrán pénzszállítók ügyében jogellenes fogvatartás bűntette miatt indult nyomozásban a Fővárosi Nyomozó Ügyészség. Hajduval hétrendbeli, a sértett sanyargatásával elkövetett jogellenes fogvatartás bűntettének gyanúját közölte az ügyészség, ő a közlemény szerint ez ellen panasszal élt, nem ismerte el a bűncselekmény elkövetését és vallomást tett. A gyanúsított szabadlábon védekezik.

A Terrorelhárítási Központ (TEK) kommandósai március 5-én fogtak el hét ukrán állampolgárt, és lefoglalták a furgonjaikban lévő, több mint 27 milliárd forintnak megfelelő aranyat és valutát. Az egész történetet ebben a cikkben olvashatja el.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!