24.hu: 900 milliónyi forintnyi NKA-s pénz jutott Fidesz-közeli szervezetekhez négy megyében
Míg Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 400 millió forintot, Nógrád megyében pedig 100 millió forintot kaptak Fidesz-közeli szervezetek a Nemzeti Kulturális Alap forrásaiból (NKA), addig négy másik megyébe (Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád, Jász-Nagykun-Szolnok és Békés) további 900 millió forint érkezett ugyaninnen Fideszhez köthető szervezetekhez – írja a 24.hu.
A lap a gyűjtés során egyebek mellett olyan szervezeteket, alapítványokat, magánszemélyeket sorolt ide, amelyek vezetésében vagy fideszes politikus azonosítható vagy az köthető hozzá, továbbá például olyanokat, amelyek fideszes politikussal kampányoltak, vagy olyan önkormányzati cégeket, amelyek fideszes vezetésűek.
Az összesítés szerint Bács-Kiskun megyébe összesen 195,3 millió forint NKA-s pénz jutott, nagyságrendileg a legtöbbet a Jobb Bajáért Polgári Egyesület (43,5 millió forint) kapta. Az egyesületet régebben Vedelek Norbert korábbi fideszes alpolgármester irányította. Jutott 15 millió forint a fideszes Lezsák Sándor által vezetett Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Levéltár Nonprofit Kft.-nek is, illetve 5,5 milliót kapott a Térségi Korzó Kulturális Egyesület, amit a 2022-ben Nagytarcsán fideszes jelöltként indult Szabó István Pál vezet. A lap Szabóról egyebek mellett azt írja, hogy ismert hokiedző, akinek a neve az utóbbi időben többször előkerült a médiában gyerekek bántalmazásával összefüggésben.
Csongrád-Csanád megyében összesen 178,2 millió forintnyi NKA-s pénzt azonosított a lap, ebből 40 millió forintot kapott az a Pro Patria Hungariae Egyesület, amelyet Varga Róbert vezet. Varga a szegedi KDNP elnökségének a tagja, korábban fideszes képviselőjelölt is volt.
Békés megyében összesen 309,9 millió forint jutott a lap gyűjtése szerint, ebből 100 millió forint a Magyar Sámsonok Alapítványnak, amelyet Annus István, Békéssámson fideszes polgármestere vezet, 100 millió forint pedig a Csabai Kolbászfesztivál mögött álló cégnek. Az eseményről azt írja a lap, hogy az többször volt már fideszes kampányhelyszín.
Jász-Nagykun-Szolnok megyében 216,5 millió forintot találtak, melyből például 40-40 millió forintot kapott a Jász Nemzet Egyesület (ezt Mészárosné Vas Márta vezeti, aki 2019-ben és 2024-ben is Fidesz–KDNP-s jelöltként indult Jánoshidán) és az Együtt Egymásért, Jánoshidáért Egyesület. Utóbbit Czibak Ottó nemrég lemondott Fidesz–KDNP-s önkormányzati képviselő vezeti.
A Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) június 23-án közölte, hogy az NKA-botránnyal összefüggésben hat személyt vettek őrizetbe. Hamar kiszivárgott, hogy a gyanúsítottak között van Bús Balázs, az NKA volt alelnöke is.
Másnap megírtuk, hogy őrizetbe kerültek annak a kiemelt bizottságnak a tagjai is, akik a 17 milliárd forint kiosztásáról döntöttek, és gyanúsítottként hallgatták ki az NKA-nál futó pályázatok lebonyolításával megbízott intézmény, a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő (NKTK) főigazgatóját és kabinetvezetőjét is. A gyanú szerint ugyanis az NKA döntéshozó testülete 2024 decemberétől a törvényeket és szabályokat durván megszegve 1079 db, mindösszesen 17 milliárd forintot meghaladó összegű támogatásról döntött.