László Róbert: Magyar Péter nem véletlenül most kezdett a költségvetés állapotáról beszélni

Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

László Róbert, a Political Capital választási szakértője a Telex élő adásában elmondta, hogy sokak számára szokatlan lehet, hogy Magyar Péter éppen a nyári uborkaszezon és a kánikula közepén a költségvetés drámai állapotáról kezdett beszélni, de azért volt ez fontos a kormánynak, hogy továbbra is napirenden tudják tartani az Orbán–Gyurcsány párhuzamot.

László Róbert szerint Magyar Péter azért idézi fel rendszeresen a 2006-os eseményeket és Gyurcsány Ferencet, mert ez a Tisza egyik legfontosabb politikai üzenete. A cél az, hogy azt a képet erősítsék: az Orbán-rendszer ugyanúgy trükközött a költségvetési számokkal, mint annak idején a Gyurcsány-kormány. A szakértő úgy látja, hogy Magyar Péter tudatosan tartja életben ezt az összehasonlítást, még akkor is, ha Gyurcsány Ferenc már régen nincs aktívan jelen a politikában.

Arra a kérdésre, miért éppen nyáron, az uborkaszezonban került elő a költségvetés ügye, László Róbert azt válaszolta, hogy ma már gyakorlatilag nincs uborkaszezon a magyar politikában. Az elmúlt években folyamatos kampány alakult ki, ezért egy új kormány sem engedheti meg magának, hogy heteken át háttérbe vonuljon. Szerinte különösen most nincs vesztegetni való idő, hiszen az uniós forrásokkal és több kampányígérettel kapcsolatban is sürgetnek a határidők.

Úgy véli, az is elképzelhető, hogy a költségvetés valóban rosszabb állapotban van, mint amit korábban feltételeztek, ezért elképzelhető, hogy olyan döntések következnek, amelyekhez most próbálják megteremteni a politikai hátteret.

Arra a felvetésre, hogy Magyar Péter miért nem inkább az uniós források felszabadításáról kötött megállapodást hangsúlyozza, László Róbert azt mondta: ez nem zárja ki egymást. Emlékeztetett arra, hogy a Fidesz is éveken át az „elmúlt nyolc évre” hivatkozott, miközben már saját sikereit kommunikálta. Szerinte teljesen természetes, hogy egy új kormány egyszerre mutat fel eredményeket és beszél az előző kabinet örökségéről.

A szakértő szerint jelenleg a költségvetés rossz állapotát a választók döntő része még mindig a Fidesz örökségének tekinti. Úgy fogalmazott, hogy egy új kormánynak körülbelül egy év türelmi ideje van, amikor még hitelesen hivatkozhat az előző vezetés hibáira, később azonban már saját teljesítménye alapján fogják megítélni.

A költségvetés rendbetétele szerinte nem feltétlenül jelent megszorítást. A megszorítás politikai címke, amelyet az ellenzék rendszerint minden kiadáscsökkentésre vagy egy kampányígéret módosítására ráhúz. László Róbert szerint ez nem közgazdasági fogalom, hanem politikai eszköz.

A hőséghelyzet kezeléséről szólva úgy fogalmazott, hogy Magyar Péter a Facebookon próbálta azt kommunikálni, hogy erős vezető és uralja a helyzetet. Míg egy árvíznél vagy hóhelyzetnél látványos terepi jelenlétre van lehetőség, egy hőhullám esetében inkább a közösségi média került előtérbe. Ennek részeként értékelte az uzsoki kórház tetején készült akciót is.

Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter arra vonatkozó kéréséről, hogy este hat és kilenc óra között mérsékeljék az emberek az áramfogyasztásukat, László Róbert azt mondta: a magyar választók nincsenek hozzászokva ahhoz, hogy a kormány a saját felelősségüket is hangsúlyozza. Szerinte önmagában helyes irány, ha a politika közös felelősségről beszél, ugyanakkor hiba volt, hogy nem magyarázták el egyértelműen, miért éppen ebben az időszakban fontos a fogyasztás csökkentése. Ezt megtettük mi a Telexen ebben a cikkünkben.

A Fidesz helyzetéről azt mondta, természetes, hogy a Tisza jelenlegi, rendkívül magas támogatottsága idővel csökkenni fog, hiszen ilyen mértékű népszerűséget hosszú távon nem lehet fenntartani. Ugyanakkor nem látja úgy, hogy ebből automatikusan a Fidesz profitálna. Szerinte a párt népszerűségvesztése még nem ért véget, legfeljebb lassult.

László Róbert szerint Orbán Viktor azért próbál a jobboldal széle felé nyitni, mert attól tart, hogy a Tiszából esetlegesen kiábránduló, csalódott szavazók inkább a Mi Hazánkhoz pártolnak át. A szakértő ugyanakkor úgy látja, hogy ezen a politikai oldalon már komoly verseny alakult ki, szerinte a Tiszának már így is két szélsőjobboldali ellenzéki van a parlamentben – ezért nem biztos, hogy ez a stratégia sikeres lesz.

A beszélgetés során szóba került a Pride is. László Róbert szerint Magyar Péter azért kerüli ezt a témát, mert saját szavazótáborában is megosztó a felvonulás megítélése. Ugyanakkor fontosnak nevezte, hogy a miniszterelnök korábban nyilvánosan kimondta: a gyerekeknek jobb helyük lehet azonos nemű pároknál, mint számos más intézményben. Szerinte ez önmagában is jelentős politikai állásfoglalás volt.

A szakértő úgy látja, hogy ezzel szemben a Fidesz továbbra is azért tartja napirenden az LMBTQ-kérdést, mert saját szavazótáborában még mindig erős az elutasítás, és ezzel próbálja egyben tartani jobboldali választóit. Közben azonban a társadalmi hangulat jelentősen megváltozott, az azonos nemű párok jogainak támogatottsága érezhetően nőtt.

László Róbert összességében úgy értékelte, hogy a Fidesz továbbra is komoly hitelességi válságban van, és egyelőre nem látszik olyan új politikai irány vagy stratégia, amely megfordíthatná ezt a folyamatot. Szerinte a párt médiabirodalmának gyors leépülése és a támogatottság csökkenése ugyanannak a válságnak a jele, miközben a Tisza előtt most az a legnagyobb feladat, hogy a választási ígéreteit úgy hajtsa végre, hogy közben megőrizze a jelenlegi társadalmi támogatottságát.

László Róbert szerint a Sulyok Tamás mandátumának megszüntetését célzó alkotmánymódosítás valóban szokatlan és sokak számára vitatható megoldás, hiszen korábban nem volt példa arra, hogy egyetlen alaptörvényi rendelkezéssel szüntessenek meg egy közjogi tisztséget, ilyet még a Fidesz sem csinált. Ugyanakkor úgy látja, fontos különbség a korábbi Fidesz-kormányok gyakorlata és a mostani helyzet között, hogy a Tisza már a kampányban egyértelművé tette: a Fidesz által kinevezett közjogi vezetők leváltását tervezi, ezért erre demokratikus felhatalmazást kapott a választóktól. Szerinte az lett volna a legkevésbé konfliktusos megoldás, ha az érintettek önként mondanak le, de miután ez nem történt meg, a kormány előtt kevés más eszköz maradt.

A Political Capital választási szakértője ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy az ilyen megoldások politikai kockázatot hordoznak. Bár szerinte jelenleg megvan mögötte a társadalmi támogatás, és emiatt most végrehajtható, egy későbbi kormány már nem tudná ugyanezt politikai következmények nélkül megismételni. Szerinte a Tisza számára az is fontos feladat lesz, hogy a Sulyok Tamás utáni időszak mellett a többi független intézmény – például az Alkotmánybíróság, a legfőbb ügyész vagy más közjogi tisztségviselők – jövőjére is világos, következetes tervet mutasson be, mert ezekben az ügyekben egyelőre kevésbé látszik, milyen megoldást választ a kormány.

A teljes élő adást – amiben László Róbert elemzése után a parlamentet közvetítjük és elemezzük Mizsur Andrással, a Telex újságírójával – itt lehet megnézni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!