Hankó Balázs szolidaritást kér az NKA-botrányban letartóztatottak számára

Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

„Szolidaritásomat fejezem ki és minden jóakaratú, a jogállami eljárásokban hívő ember szolidaritását kérem a kulturális támogatásokat kezelő munkatársaim számára, akik – meggyőződésem szerint – valós jogi indok nélkül kerültek letartóztatásba múlt hét csütörtökön” – írta közleményében Hankó Balázs volt kulturális és innovációs miniszter hétfőn.

A Kecskeméti Járásbíróság múlt hét csütörtökön egy hónapra letartóztatásba helyezte Bús Balázst, a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) volt alelnökét és elrendelte Ughy Attila, a Lechner Tudásközpont akkori – majd a botrány után hirtelen távozó – tanácsadójának a letartóztatását is. A volt fideszes polgármester vezette a Kiemelt Kulturális Programok Ideiglenes Kollégiumát is. Letartóztatásba került a kollégium másik két tagja is, valamint az NKA-nál futó pályázatok lebonyolításával megbízott intézmény, a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő (NKTK) főigazgatója és kabinetvezetője. A döntés ellen minden gyanúsított fellebbezett, így az egyelőre nem jogerős.

Múlt héten többször is kerestük Hankó Balázst, aki a Fidesz-kormány alatt kulturális és innovációs miniszterként felügyelte az NKA pénzosztását, de nem értük el.

Hétfőn kiadott közleményében azt írta, az, hogy egy döntést utóbb a büntetőeljárás nagyítójával vizsgálnak, legitim eljárás, de „ebben a személyes szabadságot csak a legszükségesebb esetben kell a legszigorúbban korlátozni. Ha ez nem így történik, az eljárás jogtalan.” Hozzátette, reméli, hogy az érintetteknek lehetősége lesz arra, hogy „szabadlábon védekezzenek és tisztázzák magukat”, szerinte ugyanis „a kultúra támogatásában résztvevők ellen indított vizsgálatok akkor is hatékonyan elvégezhetőek, ha munkatársaim nem maradnak letartóztatásban.”

„Munkatársaim – csakúgy, mint jómagam – mindig jóhiszeműen jártunk el és minden helyzetben az embereket egymással összekötő kultúra támogatásának célja lebegett szemünk előtt, nem saját gazdagodásunk vagy bárkinek a teljesítmény nélküli gazdagítása.”

„Megértem a kritikusokat, akik nem értettek egyet az elmúlt évek kulturális támogatásokról szóló döntéseivel. De ez független attól, hogy ne hunyjanak szemet munkatársaim letartóztatása felett. Nem tudom, hogy hihető-e számukra, de e döntések nem valami vagy valaki ellen irányultak, hanem az értékteremtést szolgálták. Hiszem, hogy ha a vizsgálatokat szükségesnek tartják is, a jogállami és emberséges eljárások hívei” – írta.

Molnár Áron színész-aktivista április 23-án számolt be először arról, hogy egy állami kifizetőhelyről milliárdokat utaltak ki a Fidesz gazdasági, közéleti és művészeti holdudvarának. Az ennek hatására az NKA oldalára is felkerült listából tisztán látszott, hogy nagyon sok, Fideszhez közeli alkotó kapott az NKA bizonyos kiemelt kulturális keretéből kirívóan nagy összeget, 500 millió forintot kapott például Mága Zoltán hivatalos fotósa. A támogatások mintázataiból emellett az látszott, hogy a kiosztott pénzek nagyrészt a Fidesz választási érdekeit szolgálták. Az NKA körüli botrányokról ebben a cikkünkben írtunk, és arról is beszámoltunk, hogy Mága Zoltán kért 500 milliót a minisztériumtól, hogy a Fidesznek kampányoljon, Hankóék odaszóltak az NKA-nak, hogy teljesítsék.

Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter aktívan foglalkozott az NKA-s pénzekkel, május 18-án elrendelte a Nemzeti Kulturális Alap kifizetéseinek felfüggesztését. Akkor arról írt, hogy „szeretnék megállítani, ami megállítható, és hogy ne költsön az NKA olyasmire, ami nem jó célra, nem jó helyre megy”. Az érintettek őrizetbe vétele kapcsán azt írta, hogy a botrányban érintett szereplők a Cosa Nostra tolvajnyelvéhez hűen „uszodának” nevezték maguk között a miniszteri egyedi döntésekre szánt közpénzkeret egy részét. Szerinte a tolvajnyelv zsargonjainak használata tökéletesen leírta, „hogyan működött hosszú éveken át az intézmény munkatársait megkerülve, szűk körben a kulturális alapok kiosztása”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!